Fotó: Vargosz Gábor
Megnyitójában Békési Sándor teológus, egyetemi docens nem kiállításnak, hanem kiállásnak nevezte az eklektikus gyűjteményt, ahol „nem a kiábrázolás könnyedsége a mérce, hanem a képviselet nehézsége”. A professzor kiemelte, „nem a műalkotásokon van a hangsúly, hanem az alkotó emberen, az emberen úgy, ahogy van, őszinte mezítelenségében, puritánul, tisztán. Mindenféle esztétikum, önmagunkból kimunkált puritanus egyetlen érvényes lehetősége csak abban az esetben adott számunkra, ha nem mi préseljük ki magunkból, hanem az Úristen égeti ki belőlünk. Amikor a 17. zsoltárban azt olvassuk, hogy »Istenem, megpróbáltál engem«, ez az isteni próbatétel a minden salaktól, tűzben való megtisztulást jelenti, Isten beszéde által, amely a zsoltár szerint olyan tiszta, mint a kohóban megolvasztott ezüst hétszer megtisztítva.”
A Hegyvidéki Önkormányzat galériája január óta korszerű, világos és letisztult térben biztosít méltó környezetet az alkotások bemutatására a Királyhágó téren. A Puritanus – tiszta művészet című tárlat kurátora, Körösvölgyi Zoltán művészettörténész úgy fogalmazott: a bemutatott tárgyak a minimális beavatkozással megalkotható teljesség elérésének művészi kísérletei.
A kiállító művészek, Benczúr Emese, Bódi Kati, Erdélyi Gábor, Herbert Anikó, Hegedűs Gyöngyi, Kovács Tamás László, Losonczy István, Luzsicza Fanni, Pasitka Róbert, Szőcs Géza, Szüts Miklós, Váli Dezső, Vásárhelyi Antal, Veszely Beáta, Votin Dóra és Zoltai Bea nem egyetlen művészeti iskola vagy irányzat követői. Több generáció és számos műfaj képviselői, a legfiatalabb 22, a legidősebb 75 éves. A kiállított művek között látható festmény, grafika, installáció, plasztikai alkotás, fotográfia és video is.
E művészi kísérletek nem kötődnek stílusirányzathoz, sokkal inkább etikai szempontokhoz igazodnak. Találunk közöttük jeleket, írásjeleket, szöveget képi elemként alkalmazó – a művészet világába Luther és Kálvin által behozott, új esztétikai megközelítést is követő, de egyúttal az ószövetségi zsidó hagyományhoz is kapcsolódó –, finom figuratív utalásokat megjelenítő és radikális absztrakcióra törekvő műveket is.
A zsúfolásig megtelt galériában a látogató először nem is tudja, hova nézzen. A terem végében egy óriási, vörös agyaggal készített lólenyomatot láthatunk egy fehér lepedőn: Veszely Beáta képzőművész alkotása, aki, mint meséli, a nem emberivel és a láthatatlannal való foglalkozás közben talált el Istenhez. Erdélyi Gábor Színeváltozás című képéhez közelebb hajolva veszem észre, nem a vászonra felhordott festékrétegek halványítják el, hanem – mint megtudom – a több rétegben kifeszített selyemszövet fedi el, kötözi be a vérvörös sebeket. Minden egyes műalkotás megállít, közelebb húz, tisztábban láttatja előttem alkotóját és annak teremtőjét is. Váli Dezső képe ugyanúgy, mint Bódi Kati Örökség című alkotása: apa és fia rogyasztott üveg kéznyomai között egy vaskulcs függ a galéria ablakában kiállítva.
A tizenhat, személyiségében, stílusában és felfogásában különböző kiállító művei különleges tablót alkotnak együtt. A tárgyak között járva érezni a párbeszédet, amely kialakul közöttük és persze velünk, befogadókkal is, akik arra vagyunk kíváncsiak, hogyan válik láthatóvá az alkotókat átjáró, Isten által végzett megtisztítás.
„Az isteni purifikálás az emberből azt az esszenciát, azt a személyiséget égeti ki, akinek ő szeretne látni bennünket. Nem mi magunk tárulkozunk fel mint puritánok, hanem az, ahogyan ő szeretne látni minket alázatban, ami felemel, a semmivé levésben, ami a teljesség felé tart, a legyőzetésben, ami maga a győzelem. Annyiban puritán a kiállás, amennyiben az isteni kegyelem tisztítja azzá, miközben lemondunk önmagunkról és teljesen átadjuk magunkat neki. »Uram, ha akarod, megtisztíthatsz engem (Mt 8,2).« Ettől ars sacra, szent művészet az, amivel kiállunk úgy, amint vagyunk, őszinte vallomással” – mondja beszéde végén Békési Sándor professzor.
A kiállítás célja, hogy a jól ismert alkotók mellett (képzőművészként) kevésbé ismerteket is bemutasson. Szemléltesse a szenttel, az istenivel folytatott művészi párbeszéd progresszív lehetőségeit, és a tervezetten vagy véletlenszerűen érkező látogatók előtt rávilágítson arra, hogy a kortárs szakrális művészet lehet jelen idejű, biztosíthat szabad teret a gondolatnak, az imádságnak, s mindezt az interpretáció félelme nélkül – hiszen „Istennél van a megfejtés” (1Móz 40,8).
