Valamennyien lehetünk a béke kézművesei
Fotó: Merényi Zita

 

Hét országból érkeztek fiatalok az idén ötödik alkalommal megszervezett háromnapos zarándoklatra. Cseh, szlovák, lengyel, magyar, ukrán, orosz és román gimnazisták, egyetemisták három és fél napot töltöttek együtt, amelynek során meghallgatták Rita Prigmore német szinti asszony fájdalommal, ugyanakkor reménnyel teli tanúságtételét, és együtt gondolkodtak azon, hogyan építhetnek egy erőszak nélküli világot.
Rita Prigmore kislányként szenvedte el és élte túl a második világháború idején a náci orvosi kísérleteket. Édesanyját sterilizálni akarták, de amikor kiderült, hogy közben várandós lett és ikreket vár, megtarthatta őket – később az is kiderült, miért. Ikertestvérével együtt csecsemőkorukban kísérletezett rajtuk a harmadik birodalom orvosa, Werner Heyde. Amikor édesanyjuk – a würzburgi operettszínház táncos-énekese – értük ment a kórházba, Rolanda, a testvére már halott volt. Ritának kötés volt a fején, de élt. Felnőttként aztán felkutatta elveszett családtagjainak történetét: a porajmos, a cigány holokauszt mintegy félmillió roma áldozata között ott voltak ők is. Édesanyja unokatestvére Auschwitzban halt meg. Miután elveszítette szintén elhurcolt két kicsi gyermekét, prostitúcióra akarták kényszeríteni, ekkor a magasfeszültséggel felszerelt szögesdrótnak vetette magát.
A fiataloknak mondott beszédében hangsúlyozta a meg­bocsátás jelentőségét: „Csakis a megbocsátás képes legyőzni a szenvedést. Sohasem építhettek semmit a gyűlöletre. A gyűlölet és a háború sehová sem vezet, csak újabb gyűlöletre és újabb háborúra.”
Arról is szólt, mennyire fájdalmas számára azt hallani, hogy túl sokat beszéltek már a nácik kegyetlenkedéseiről. A cigány nép sokat szenvedett a holokauszt idején, és ma is szenved a kirekesztéstől – mondta, majd hangsúlyozta: „Ti nem vagytok felelősek azért, ami akkor történt, de felelősek vagytok azért, hogy soha többé ne történhessen meg. Azokra a náci vezetőkre utalva, akik üldözték a cigányokat, majd a háború után a német rendőrség felelős beosztású tisztjei lettek, határozottan kijelentette: „Soha nem felejtek, de megbocsátottam.”
Elmesélte, hogy egyszer egy fiatal bosnyák fiú az ő szavai hatására vetett számot azzal, hogy a boszniai háború óta a családja tele van gyűlölettel a szerbek iránt. Őt hallgatva megértette , hogy meg kell bocsátania, különben a gyűlölet felemészti az életét, a jövőjét.
Rita végül elmondta, hogy az imádság ad számára erőt az élethez: Isten mindig közel van a szenvedőkhöz. Arra kérte a fiatalokat, legyenek a szenvedők, a szegények, az idegenek és az idősek barátai: „Minden egyes szenvedő testvéretekben magával Istennel fogtok találkozni!” – buzdította őket.
A résztvevők a második világháború, a soa és Auschwitz szörnyűségeivel való szembenézésből kiindulva megerősítették, hogy elkötelezetten igyekeznek megnyitni a béke útjait Európában és a világban. Többen is felvetették, hogy merész, de békés lázadásra van szükség az igazságtalanság ellen, és nem szabad elfogadni a háborút. Fontosnak tartották, hogy ne csak elmélet maradjon, amit megértettek, hanem konkrét tettekben, gesztusokban váljon valóra: a béke építése saját magunkban kezdődik, és a szegények, a kirekesztettek, a békétől megfosztottak felé nyújtott kezünk mozdulatával folytatódik.
A fiatalok felkeresték a Campus Misericordiae (az Irgalmasság Mezeje) nevű helyet, ahol Ferenc pápa a 2016. évi ifjúsági világtalálkozó végén arra hívta a fiatalokat, hogy legyenek az irgalmasság követei a világban, ne a „díványboldogságot” keressék. Stanisław Dziwisz, Krakkó nyugalmazott bíboros érseke jelenlétében a Sant’Egidio közösségnek ajánlott tölgyfát ültettek.
A találkozó második napján megnézték az auschwitzi koncentrációs tábor helyén berendezett emlékmúzeumot. Szembesültek a halálba küldött gyerekek, a kétségbeesett anyák, a barbárság által halálra sebzett emberek történetével. A magyar és a cigány barakk – a harminc magyar fiatal között gilvánfai roma fiatalok is részt vettek a találkozón – megrendítő közelségbe hozta népük szenvedését.
Délután Auschwitz-Birke­nau­ban csendben, ünnepélyesen vonult végig az ötszáz fiatal a megsemmisítő tábor kapujától a krematóriumok romjai mellett álló emlékműig, ahol koszorúkat helyeztek el az áldozatok emlékére.
Felolvasták a zarándoklat során megszületett kiáltványt, amelyben a fiatalok kijelentették: „A gyerekek, a hajléktalanok, a romák, a menekültek, a konfliktusok áldozatainak hangját meghallva ma határozott nemet mondunk az erőszakra és a háborúra! Nemet a rasszizmusra és a közönyre! (…) Csatlakozunk a Fiatalok a békéért mozgalom felhívásához, azok­hoz, akik Barcelonában gyűltek össze a városra lesújtó szörnyű terrorcselekményt követően, és velük együtt mondjuk: More Youth, More Peace. Mi, fiatalok a békés jövő ereje vagyunk. Egyesülnünk és számban növekednünk kell: Több fiatal, több béke!” – hangzott fel minden részt vevő ország nyelvén.
Közös imádság zárta a napot: Isten elé vitték a történelem és a mai világ szenvedéseit – egyenként felsorolták azokat az országokat, amelyekben napjainkban háború dúl, és egy-egy gyertyát gyújtottak az országok békéjéért.