Fotó: Lambert Attila
A szertartás kezdetén Erdő Péter bíboros a szentelendők mellett köszöntötte a liturgián koncelebráló Mohos Gábor esztergom-budapesti segédpüspököt, a jubiláns paptestvéreket, az egyházmegye papságát és a megjelent híveket. A pap- és diakónusszentelés szertartására az evangélium után került sor: először név szerint szólították azokat, akik a diakonátus, illetve az áldozópapság szentségében kívántak részesülni. A szentelendők a főpásztorral szemben foglaltak helyet.
Homíliájában Erdő Péter emlékeztetett arra, hogy Krisztusban minden messiási várakozás teljesült. Ő volt a megígért pásztor és király, Dávid fia, ő volt az örök főpap, és beteljesítette a tanítói vagy prófétai küldetést is. A II. vatikáni zsinat tanítása szerint e hármas küldetésben Krisztus utódai a püspökök és a papok, akik folytatják művét a világ végezetéig.
„Katolikus hitünkben a prófétaság különleges jelentést hordoz.” Természetes adottságainál fogva az ember sokféle módon kommunikál a világmindenséggel, s újra meg újra felmerül benne az igény, hogy kapcsolatba lépjen a természetfölötti erőkkel. A Bibliában a prófétákat meghívottaknak, látnokoknak, Isten embereinek nevezték. Az igazi próféta ismertetőjegye volt, hogy az Úr Lelke működött benne. A prófétai üzenet tárgya nem csupán egy-egy hasznos felismerés volt, hanem mindig kapcsolatban állt az üdvösség isteni tervével – fogalmazott beszédében a főpásztor.
„Az evangéliumok, de a többi újszövetségi könyvek is gyakran rámutatnak a próféciák beteljesülésére.” Az Apostolok cselekedeteiben és Lukács evangéliumában központi felismerés, hogy Jézus életében valamennyi próféta jövendölése harmonikus egységben valósult meg. „Milyen szerepe van azonban a prófétaságnak az Újszövetségben és a keresztény Egyházban?” – tette fel a kérdést Erdő Péter bíboros. Jézus életét is kísérik prófétai jelenségek. Elég Zakariásra, Keresztelő Szent János édesapjára, az agg Simeonra vagy Anna prófétaasszonyra utalnunk. Magát Jézust is sokan prófétának tartották. Személye azonban felülmúlja a prófétai hagyományt, ő a Fiú, aki fölötte áll minden prófétának.
Az Egyházban is jelen van a prófétaság karizmája. Már az egyik legrégibb keresztény iratunk, a Didakhé is megtalálja a kapcsolatot a próféták és a felszentelt szolgálattevők között. A prófétának igazodnia kell az egyházi közösség vezetőihez, küldetése szervesen illeszkedik az Egyház életébe, s hozzájárul ahhoz, hogy nemzedékről nemzedékre az igazság biztonságával és a prófétai lelkület frissességével tegyünk tanúságot a hitünkről. Ehhez a szolgálathoz kérjük a tisztánlátást és az erőt az új szentelendők és minden paptestvérünk számára – mondta beszédében a főpásztor.
Erdő Péter bíboros homíláját a szentelendők ígérettétele követte, melyben engedelmességet ígértek főpásztoruknak és utódainak. A Mindenszentek litániájával folytatódott a szertartás. A jelöltek leborultak a földre, kifejezve ezzel a teljes önátadást, azt, hogy életüket Isten akaratának rendelik alá. Ezután a szentséget kiszolgáltató Erdő Péter bíboros mint az apostolok utóda imádság és kézrátétel által átadta nekik a Krisztustól kapott hatalmat és küldetést. Miután az újonnan felszenteltek magukra öltötték liturgikus ruháikat, a főpásztor megkente az új áldozópap kezét krizmával. Ezután átadta a szentelteknek szolgálatuk liturgikus eszközeit: az áldozópapnak a kelyhet, a diakónusoknak pedig az evangéliumoskönyvet. A szentmise további részében az újmisés lelkipásztor, valamint a négy diakónus csatlakozott Erdő Péter bíboroshoz az áldozat bemutatásában. A szertartás végén Fehér Zoltán újmisés áldásban részesítette a főpásztort.
