„Aki igazán te vagy, azt senki nem tudja helyettesíteni”
Fotó: Merényi Zita

 

Az ismert lelkigyakorlat-vezető, szerzetes író tisztelői a rekkenő hőség ellenére is nagy számban jelentek meg a Párbeszéd Házában. Mustó Péter könyveit a házigazda, Sajgó Szabolcs SJ ajánlotta az érdeklődők figyelmébe, bár kérdésére az is kiderült, hogy többségük már olvasta a Megszereted, ami a tiéd, az Ahol otthon vagy, illetve a Remény és kétség között Bogotá utcáin című köteteket, és a legolvasottabb a Csendben születik az élet, amely a belső ima tapasztalatairól szól.
A vendéghez intézett, akár provokatívnak is mondható felvezető gondolatokat Sajgó Szabolcs fogalmazta meg: „Úgy tizenöt évvel ezelőtt lehetett, amikor azt mondtad nekem: »Nem gondoltam volna, hogy ennyi idősen is jezsuita leszek.« Kérlek, beszélj erről!” Mustó Péter hosszan elgondolkodott, mielőtt válaszolt; érezhető volt, hogy amúgy sem híve a sablonos mondatoknak, ezúttal ráadásul nem másról, mint a hivatásáról kellett beszélnie.
Amikor megszólalt, elsőként megköszönte a bátyjának, hogy immár másodízben jött el egy előadására, hogy érdeklődik az élete, a gondolatai iránt. A személyes hangvétel megfelelő lelki-szellemi hátteret biztosított a kifejtendő mondanivalóhoz. Mustó Péter egyértelművé tette, hogy számára a hivatásnak nem csupán az egyházi jellege, művészi vagy más társadalmi vonatkozása a fontos. „Az a hivatás, amikor valami belülről mozgatja, vezeti az embert, s hogy hova, azt nem lehet tudni, csak később derül ki. Úgy gondolom, hogy a hivatásomban konkrétan a bérmálkozásom volt a fordulópont, napra pontosan tudom a dátumát. Akkor éppen a passaui menekülttáborban élt a családunk, egy barakkban volt a kápolna. Emlékszem, akkor ébredtem rá, hogy van feladatom az életben, hogy nem hiába élünk ebben a világban. Ettől kezdve vettem komolyan magamat és másokat. A tudat a fontos, hogy érdemes élni, és csinálni valamit.” A szerzetes ehhez kapcsolódva egy közelmúltbeli felismerését osztotta meg a jelenlévőkkel. Juval Noá Harari Homo deus című művét elolvasva szinte prófétai hivatásként éli meg, hogy védelmébe vegye a lelket mint valóságot. Röviden vázolta a mű üzenetét: nem vagyunk individuumok, nincs lélek, nincs folytonosság az emberben, csak az emlékező én és az érzelmi-érzéki én, amely a mostban ugyan megérintődik, de mivel ez hamar elmúlik, ennek sincs jelentősége. Az ember egy gép, és a jövő mesterséges intelligenciája már részletekbe menően tudni fogja, hogy valójában mire van szüksége az embernek, sőt jobban fogja tudni, mint maguk az emberek.
„Öregkoromra arra jöttem rá, hogy a hivatásom megvédeni a lelket, s azt a tudatot, hogy érdemes élni akkor is, ha nem tudjuk megmondani, az élet mire is jó” – mondta az előadó.
A két világháború között élt Bíró Ferenc jezsuita tartományfőnök életpéldáján mutatta be, hogy mi is a hivatás és a lélek. „A parasztság öntudatra ébresztésén, felemelkedésén fáradozó szerzetes (többek között a Jézus Szíve Népleányai Társaságának alapítója) a hivatását még katonalelkészként kapta; nem imában, és nem a tanulmányai nyomán, hanem a parasztgyerekekből lett bakák körében ismerte fel, mi a feladata. Láthatjuk, hogy a körülmények, az embertársaink, a konkrét helyzet hozza meg a hivatásunkat – mondta Mustó Péter. – Az ima, a lelkigyakorlatok is nagyon fontosak, de elsősorban azért, hogy megtanuljunk figyelni és figyelmesnek lenni.”
„Bíró Ferenc példájából megérthetjük, hogy a hivatás felismerése emberek között történik, tehát ahhoz, hogy a hivatástudat felébredhessen bennünk, közel kell mennünk az emberekhez.” Ott, a bakák között, a háborúban, abban a közelségben, kapcsolatban Bíró atya és katonatársai megélték az együttérzést, az egymásra utaltságot, az egymáshoz tartozást, s én vallom, hogy ez a lélek. Nem egy dolog, hiszen a léleknek nincs kiterjedése, tömege, hanem olyan valóság, ami összeköt, és elindít egy folyamatot: a katonalelkészből kihozza, hogy a hazájában felemelje a parasztságot. Mustó Péter megvallotta, ő Bogotában az utcagyerekek között érintődött meg, azok között, akikkel nem törődnek, akiket nem vesznek komolyan. „Talán a velük való foglalkozás által pótoltam magamban a hiányt, azt az érzést, hogy egykor én voltam az, akire nem figyeltek. Általában fontos figyelnünk arra, ami megérint bennünket, és ránézni, hogy abban a helyzetben (családban, közösségben) miként vagyunk benne, mert ez a történés belőlünk születik meg, igazán a miénk, választ ad az életünkre.”
„Az utcagyerekeknél az világosodott meg bennem, hogy minden élet értelmes: fontos, hogy éljen az is, akit nem akarnak, akit kitaszítanak. S ez megerősített abban, hogy magamat is elfogadjam.”
A lélek valóságáról beszélve a modern fizika eredményeiről is szólt Mustó Péter. Egy atomfizikus ismerőse (aki egykor Heisenberg munkatársaként dolgozott) mondta neki: az egész mindig több mint a részek együttvéve. Az egész jelenti az embereket, a Földet és a világmindenséget: „Legyél empatikus, légy tekintettel a másik érdekeire, háttérbe téve a magad érdekeit – ez a lélek” – mondta. Többek között utalt Ferenc pápa Laudato si’ kezdetű enciklikájára is, amely – mint mondta – nem csupán a környezetszennyezésről szól, hanem elsősorban arról, hogy az emberek és a világ összetartoznak. A lélek az, hogy egymáshoz tartozunk – tette hozzá Mustó Péter.
„Attól, hogy részekre szedjük a dolgokat, még nem találjuk meg az élet titkát, erre a mesterséges intelligencia sem lesz képes; aki igazán te vagy, azt senki nem tudja helyettesíteni – szögezte le a szerzetes, majd az önismeret fontosságáról is beszélt. – Nem természetes, hogy szeretjük azt, ami a miénk; több mint nyolcvan év után sem merem állítani, hogy megszerettem mindent, ami az enyém, mindenestül azt, aki vagyok. Pedig ez rendkívül fontos. Ha mindig arra vágyom, hogy engem szeressenek, az olyan alapállás, amellyel egy egészséges emberi kapcsolatot nem lehet felépíteni. A szeretet kihívás, elfogadás és a szabadság megadása embernek és Istennek, hogy ő is lehessen olyan, amilyen, és ne olyan, amilyennek én szeretném.”
Előadása végén Mustó Péter felolvasta az ENSZ második főtitkára, Dag Hammarskjöld protestáns misztikus egyik naplóbejegyzését, amelyet 1961 pünkösdjén írt, nem tudva, hogy néhány hónappal később merénylet áldozata lesz, amikor a polgárháborús Kongóba repül béketeremtés céljával. A naplórészlet felolvasása után a jezsuita szerzetes megfogalmazta a súlyos szavak konklúzióját: nézzünk előre, mert az élet előre néz, és nem visszafelé.

*

Mustó Péter 1935-ben született Derecskén, a Jézus Társasága tagja. Tanulmányait Németországban és Franciaországban végezte. Münchenben éveken keresztül ifjúsági lelkészként működött. Az 1960-as években a II. vatikáni zsinat szellemében a más vallásúak, a másként gondolkodók és a jóléti társadalom sérültjei felé fordult. 1977 és 1991 között Bogotában (Kolumbia) élt, ahol a veszélyeztetett családok megsegíté­sére a helybéliekkel együtt szociális intézményeket hozott létre. Jelenleg Magyarországon tanít imádkozni. A dobogókői jezsuita közösséghez tartozik.

 

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..