Egy kémikus-biológus kutató miért választja ezt a témát?
– Szakmai előzmények után 2000-ben az MTA főtitkárhelyetteseként vettem részt egy jelentős konferencián Tokióban, amely az Átmenet a fenntarthatóságba címet viselte. Ez arra igyekezett választ adni, hogyan lehet az emberiségnek a jelenlegi állapotból – amely biztos zsákutcába vezet – egy élhető állapotba eljutni.
Előadása címében a nyugati civilizáció az európai és észak-amerikai, másként a fehér civilizációt jelenti?
– Igen, s ebben a vonatkozásban egyetértek Samuel P. Huntingtonnal, aki így határozta meg civilizációnkat, s A civilizációk összecsapása és a világrend átalakulása című nevezetes művében a civilizációk várható harcáról beszél.
A nyugati civilizáció sorsáról legalább száz éve élénk vita folyik. Spengler A Nyugat alkonya című művében vagy Ortega y Gasset és mások a fehér civilizáció bukásának tünettanát írták le.
– Egyetértek az ő következtetéseikkel. Egyetlen mondatban így foglalhatnám össze előadásom lényegét: a nyugati ember elhagyta Istenét, s ezért „haladása” zsákutcába vezet. A jelenlegi környezeti problémák – a globális felmelegedés, a vízhiány, a nyersanyagforrások kimerülése – azért következtek be, illetve most már azért nem háríthatók el, mert hiányzik ehhez az akarat a nyugati civilizációban. A lényegi kérdések helyett azzal foglalkoznak, miként növeljék még inkább a fogyasztást, s hogyan iktassák ki a bűnt az életükből, azáltal, hogy nem vesznek tudomást róla.
David C. Korten Tőkés társaságok világuralma című nevezetes könyvében azt írja: az emberiségnek végre le kellene számolnia azzal a tévhittel, hogy a fejlődést az egyre bővülő újratermelés jelenti.
– A fejlődés nem azonos a növekedéssel. A fejlődés a komplexitás, az összetettség növekedését jelenti, ahogyan ezt Teilhard de Chardin megfogalmazta. Mostanában került a kezembe egy munka, amely szerint Lamarck már kétszáz évvel ezelőtt kimondta ezt. Lehet, hogy anyagi értelemben szegényebbé válunk, de ha közben lelkileg gazdagodunk, a végeredmény pozitív lesz.
Van-e esély ebben a világban, s ezen belül nálunk, ahol a haszon, az érdek, a nyereség és az élvezet áll az értékranglista élén, az eddigi gondolkodás átformálására?
– Igen, csakhogy néhány „pofon” ébreszthet rá minket ennek szükségességére. Nem tudom, mikor kapjuk ezeket, de az első pofonok elcsattanása a közeli jövőben várható, s utána még nagyobbak következnek. S amikor az utolsót is megkapjuk, döbbenünk rá: nem megy így tovább, másként kell élnünk és gondolkodnunk.
Milyen „pofonoknak” nézünk elébe?
– Melegszik a légkör. Nagymértékben sivatagosodnak el területek Afrikában, Dél-Amerikában és másutt. Ennek következtében lehetetlenné válik ott az élet, s embermilliók indulnak el olyan vidékekre, ahol élni tudnak: elsősorban északra, illetve nyugatra, tehát a fehér ember lakóterületére. S ez háborúkhoz vezet.
A kelet és nyugat, észak és dél, a fejlett és a fejlődő világ ellentétéről már régóta beszélnek, de elsősorban gazdasági feszültségként említik.
– Ez egy idő után civilizációs ellentétbe csap át. Egyetlen példa: az iszlám erkölcs nem fér össze a jelenleg Nyugat-Európában követett erkölccsel. Mindkettőben találunk kivetnivalót és vonzót. Az iszlám a Korán betű szerinti törvényén alapszik, abban a szeretetnek nincs szerepe, ezzel szemben a nyugati civilizáció fénykorában – minden nehézség ellenére – mégiscsak a krisztusi elveken épült fel.
A mai nyugati civilizáció ezek szerint hanyatló ágába jutott?
– Sajnos igen, s erre számtalan jel utal. Olyan „forgatókönyvek” látnak napvilágot, amelyek szerint ha a globális fölmelegedés öt-hat, netán tíz fokot is elér, mint az egyik kiváló biológus jósolja, akkor a mai népesség tizede marad meg a Földön. Teljes erővel kellene dolgoznunk ennek elkerülésén. Ehelyett például sokan azzal foglalkoznak, hogy a pedofíliát szalonképessé tegyék Európában.
Hogyan válthat irányt a fehér civilizáció?
– Az anyagi fogyasztást jelentősen korlátozni kell. A környezetterhelés három tényezője a lélekszám, az egy főre eső fogyasztás – ezt lehet és kell a leginkább csökkenteni – és az alkalmazott technológia. Ez utóbbi téren is vannak olyan megoldások, amelyek csökkentik az energia- és anyagfölhasználást, a káros anyagok kibocsátását.
Ez a szén- és olajkultúra utáni idők reménye…
– Csakhogy még nem látni az energia-előállítás új, reális lehetőségeit… Nincs más, ami kiválthatná az úgynevezett fosszilis (szén, olaj) energiahordozókat. A fúziós energia hasznosítása ma még csak álom.
Életmódjában, gondolkodásában, magatartásában mit kellene változtatnia a nyugati embernek?
– Gyökeres fordulat szükséges. Szent Ferencet kell követnünk: kevesebbet fogyasztani, ami elsősorban nem azt jelenti, hogy a szükségesnél kevesebbet együnk. A fogyasztás legnagyobb részét a presztízsfogyasztás meg a közlekedés teszi ki: mindenhová autóval járunk, nagyobb ház kell a szomszédénál, s mindenáron el kell jutnunk Thaiföldre, különösen, ha a szomszéd még nem járt ott… Ezek rendkívül sok pénzt és energiát emésztenek fel. A presztízsfogyasztás tűnik el majd először, ugyanakkor az emberiség létszáma is csökkenni fog, s végül földméretekben beáll az egyensúly, amely kisebb, zárt közösségekben már kialakult a történelem folyamán: a környezet eltartó képességének megfelelően alakult a lélekszám.
Az újféle gondolkodás és életstílus kialakításához valamiféle kataklizmára, legalábbis a személyiség megrázkódtatására van szükség?
– Nem látok más utat. Két évtizede, amióta behatóan foglalkozom ezekkel a kérdésekkel, nemhogy javulna, hanem egyre romlik a helyzet. A felismerés terjed ugyan, de a cselekvés, a konkrét intézkedések elmaradnak.
A kiutat végül is a kereszténység segítségével találhatjuk meg, annak ellenére, hogy a kereszténységet azzal vádolják, a környezetszennyezést támogatja a bibliai mondattal: sokasodjatok, és hajtsátok uralmatok alá a földet. Csakhogy ezt a szöveget tovább kell olvasni: kiderül, hogy felelősséggel tartozunk a Földért, a teremtett világért.
