Az Olvasó írja

Felkészült tanár, cserkészparancsnok, lelkivezető és kiváló hitszónok volt. A premontrei gimnázium 1948-ban bekövetkezett államosítása után ő is kényszerpályára került, rövid ideig lelkipásztori munkát végzett, majd éveken át gyári munkás volt. A hatvanas évektől nyílt lehetősége levéltári feladatokat vállalni. 1964-ben az utolsó premontrei prépost, Gerinczy Pál a premontrei közösség irányításával bízta meg. Szívében dédelgetett nagy tervét, a zsámbéki prépostsági templom helyreállítását a diktatórikus állam keresztülhúzta, de sikerült létrehoznia a titokban működő zsámbéki premontrei közösséget, miközben Gödöllő újraélesztéséről sem feledkezett meg.

Ma tisztelettel hajtunk fejet Ottó atya emléke előtt, ő tudott nagyot és merészet gondolni, a nagy feladatra lépésről lépésre elkötelezett munkával készülni. Rendíthetetlen küldetéstudattal fáradozott, hogy a hajdan oly nagy múltú helyen új premontrei intézmények jöjjenek létre: templom, rendház, iskola. Személyében a gödöllői iskola második alapítóját tiszteljük – neki köszönhető, hogy újra jelen vannak a premontreiek a városban, és a Szent Norbert Gimnáziumból 2000 óta új évfolyamok diákjai lépnek ki az életbe. Ő maga élete nagy munkájáról szerényen csak így nyilatkozott: „Nem kell az elért eredményekről sokat beszélni. Facta loquntur, a tények beszélnek.” 1990-től ő lett a rendi közösség kormányzó perjele, az 1992-ben megnyílt új gimnáziumot is ő irányította 1997-ig. Utolsó útja a fácánosi rendi sírkertben, gyertyát tartó gimnazisták, öregdiákok és számos tisztelője sorfala mellett haladt el.

dr. Polcz Iván

premontrei öregdiák

Jó reggel(t)

Hétfőn reggel a piros hetes buszon utaztam, az elkövetkező hét megoldandó feladataira gondolva. Ahogy elnéztem utastársaim hasonló ábrázatát, mindent megértettem. Az Erzsébet hídon haladtunk, amikor megszólalt a buszvezető: „Ferenciek tere következik, átszállás a szélrózsa minden irányába. Minden kedves utasnak szép napot, jó munkát, vidámságot kívánok.” Enyhe mosoly az arcokon. Majd ismét megszólalt: „Sajnos, az első ajtó elromlott, a második nem működik, a harmadikat meg talán nem is akarom kinyitni.”  Általános derültség.

Néha elég néhány szó, egy csipetnyi humor – hétfőn reggel közel száz ember arcára csalt mosolyt a buszvezető. Derűsebben szálltunk le a buszról – hiszen mind a négy ajtó kinyílt -, és ment ki-ki a maga útjára. Többen integettünk a buszvezetőnek. Kívánsága máris teljesült, vidáman indult a nap.

Nezvál Julianna