Olofsson Károly Placid bencés szerzetes most adott hálát immár hetvenöt évvel ezelőtt, 1939-ben történt pappá szenteléséért. Tehát „platinamiséjét” mutathatta be. Nálunk ugyancsak ritka, skandináv hangzású neve a XVIII. századi Svédországból hazánkba származott egyik ősétől való. Középiskolai tanár édesapjától örökölhette pedagógiai érzékét. Tolnai sváb származású édesanyjától is számos fontos emberi tulajdonságot, szívjóságot, kitartást kaphatott.
A szülői nevelést a pesti bencés gimnáziumban a jeles Szunyogh Xavér Ferenc cserkészpedagógus vonzó hatása tette teljessé. 1933-ban részt vett a világ cserkészeinek seregszemléjén, a gödöllői dzsemborin. Onnan Pannonhalmára ment rendi növendékként, és magyar–német szakos tanárként szentelték pappá a II. világháború kezdetének évében. A háború gyökeresen megváltoztatta Placid atya életsorsát, de kiteljesítette hitvalló tanúságtételét.
Tábori lelkészi szolgálata nem tartott sokáig, mert védelmébe vette a közkatonákat egyes tisztek magatartásával szemben.
Pesti tanárként egyházi tanácsadója lett Slachta Margit Szociális Testvérek Társaságának, melynek tagjai a zsidómentés után folytatták ellenállásukat a berendezkedő kommunista hatalommal szemben.
1946 júniusában kezdődött életének tíz éven át tartó, legnagyobb kálváriája. Pedig más tervei voltak, diákokat akart nemesre, jóra nevelni. De mint legtöbbször éppen a legkiválóbbak esetében, olyan kitüntetésben részesült, amit a közhiedelem tragikus fejleménynek szokott minősíteni. Placid atya azonban csakhamar felismerte: hivatása most már az lesz, hogy tartsa a lelket fogolytársaiban. „Ezért voltam én a legboldogabb ember az egész Szovjetunióban, mert rám talált az életfeladatom.”
Fakitermelés a brianszki erdőben öt évig, majd különböző gyári munkák – ezek nem tartoznak a papi és szerzetesi életforma ma ismert „gyakorlatai” közé. De 1955-ben történt hazatérése után már könnyebb volt a hazai „munkáspapi” élet egy ládagyárban, majd az ORFI betegszállítójaként, végül pedig mosodavezetőként. S közben mindvégig pap és szerzetes, aki imáival, gyóntatásaival, titokban bemutatott miséivel – s közben hány biztató szóval, kedves együttérzéssel vagy akár anyagiakkal is – szolgálta Isten népét.
Bár sokan sokszor hallották már tőle, az ünnepi alkalomból álljon itt a túlélés négy főszabálya, melyre életünk ilyen-olyan Gulagján mindnyájunknak nagy szükségünk lehet.
1. A szenvedést nem szabad dramatizálni. Nem szabad panaszkodni.
2. Keresni kell az élet apró örömeit.
3. Meg kell mutatnunk, hogy értékesebbek, nemesebbek, emberibbek vagyunk, mint rabtartóink (vagy azok, akik ellenségeinknek látszanak, annak tartják magukat).
4. Akinek van hová kapaszkodnia, annak könnyebb elviselnie a szenvedést. Placid atyának volt kibe kapaszkodnia. Van kibe kapaszkodnia. Istennek legyen hála érte!
