Pillangók és lufik
Fotó: Merényi Zita

 

– Van értelme szeretni azokat, akik bennünket nem szeretnek, nem visszaütni azoknak, akik bennünket bántanak: az Ószövetség jó néhány sztorija és az Újszövetség egésze, Jézus egész működése erről tanúskodik – mondja a napot nyitó misében Márfi Gyula. Aztán ­Józsefről és Dávidról, az ő irgalmasságukról mesél – és azt, hogy mesél, itt szó szerint kell érteni. Annak, hogy a hallgatóság jelentős része gyerek – Zircről érkezett táborozó –, jelentősége van: őket kell lekötni, számukra kell meseként, sztoriként előadni az evangéliumi történeteket. – Az Ószövetségtől az Újszövetség felé haladva magáról Istenről is az derül ki, hogy nem a harag és a megtorlás, hanem a végtelen irgalom Istene. Aki tőlünk is az ember­társaink iránti irgalmasságot, a segítőkészséget várja el – hangsúlyozza prédikációja végén az érsek.
A mise után megkezdődnek a nyitóünnepség előkészületei. A Bakony keleti részén, a ­Nádasdy család egykori uradalmának területén, Olaszfalu-Alsóperén vagyunk; egy édeni pagonyban, ahol az ember egészen a természet vendégeként tekint magára. A veszprémi erdőgazdaság épületcsoportjának egy kápolna is a része, amelyet – mint Szedlák Tibor termelési ­vezérigazgató-helyettestől megtudjuk – saját szándékból és erőből építettek, eredetileg azért, hogy a vadászatok dekoratív háttere, díszlete legyen, mivel szállójukban leggyakrabban vadászok a vendégek. Ám az édeni környezet sok házasulandót is idevonz: múlt nyáron tizenegy esküvőt és lagzit rendeztek Alsóperén.
A cégnek és a helyi karitászcsoportnak jó a kapcsolata, és mivel az erdőgazdaságnak – állami cég lévén – közjóléti kötelezettségei is vannak, örömmel vállalta, hogy a mai, egyszerre ünnepi és családias esemény vendég­látója legyen.
Alsópere – amelyet az utolsó négy kilométeren már az erdőn át, egy keskeny, autózásra csak korlátozottan alkalmas úton közelítettünk meg, mintha szafaritúrán lennénk – június 20-án különleges természeti csoda színtere, amely a világ minden szegletében turisták ezreit vonzaná, itt viszont mindenki természetesnek veszi: tele van gyönyörű pillangókkal, amelyek csapatostul üldögélnek, röpködnek, kíváncsiskodnak mindenfelé, amerre járunk, és nagy erőkkel kapcsolódnak be a nap eseményeibe. Itt tudom meg például, hogy egy pillangó szereti az uborkát, mert a közeli tűzrakó­helyen, ebéd közben is mellettünk marad. A lepkék kedves színfoltjai, bájos őrangyalai, csibész éhenkórászai az együttlétünknek.

*

A megnyitóünnepség egyszerre ünnepélyes és oldott: a felnőttek mindent megtesznek azért, hogy a gyerekek ne unják magukat. Écsy Gábor országos igazgató a karitász lelkiségének jegyében hangsúlyozza is, hogy itt mindennek a gyerekekről, az ő mulatságukról, nyaruk élménygazdagságáról kell szólnia. Itt és most indul a tízhetes idény, amelynek során több mint ötezer gyerek tölt majd el egy-egy hetet karitásztáborokban vagy a karitász támogatásával és fuvarozásával mások: iskolák, plébániák által szervezett táborokban. Ingyenesen, teljes ellátással, az ország minden táján.
Az érsek arra biztatja a gyerekeket, hogy okosan, mindig mértékkel éljenek a szabadság, a nyár javaival, és semmit ne vigyenek túlzásba, így az okostelefonozást se. Polgárdy Imre, a Veszprém megyei önkormányzat elnöke köszönetet mond minden táboroztatónak, és jövő nyárra harminc gyerek üdülésének lehetővé tételét ígéri meg az önkormányzat ajándékaként.
– Most pedig felengedjük a lufikat – jelenti be Écsy atya –, hogy mindenki lássa: kitört a nyár! – A gyerekek már nagyon türelmetlenek, így egy lufi idő előtt megszökik, és a teljes szabadság bűvöletében útnak indul a felhők felé. A többi ötvenet azonban sikerül visszatartani, a visszaszámlálás rendben lezajlik, és csak akkor, együtt röppennek fel, amikor az atya, a pillanat ünnepélyességétől maga is meghatódva, talán gyermekkori emlékek igézetében így kiált: Vár a nyár!
Sorverseny következik, elég nehéz feladatokkal: zsákban futással, labda egyensúlyozásával tollasütőn, hármas gyepsíeléssel. Az utóbbi nehezen megy, sokat kell még gyakorolni, mielőtt versenyezni lehet. És a nagy meleg, a tűző nap amúgy sem kedvez a versenynek, így a szünet után már nem folytatódik: fakultatív fahalhorgászatnak, az érsekkel való térsakkozásnak és tévényilatkozatoknak adja át a helyét. A gyerekek a tábori programok közül főleg a számháborúzást, a pingpongozást, teniszezést, a kirándulásokat és a kalandparkozást emlegetik nagy elismeréssel.
Majd az egész társaság útnak indul, hogy a botanikus kerten és egy kiszáradt patakon túl leüljön a terülj-terülj asztalkákhoz, amelyekhez a karitász pótnagyijai viszik oda a virslis gulyást. Zagyva Richárd országos igazgató­helyettes ebéd közben a karitásztáborok típusairól, sokszínűségéről, programjairól és lelkületéről beszél. Vándor-, napközis, sátor-, kézműves-, hagyományőrző, fogyatékkal élőknek szervezett és tematikus, például a számítógép- vagy az okostelefon-függés megelőzését célzó táborokról, amelyeknek szerinte a lelkület, a segítők önkéntessége és a színes programok adják meg a sajátos ízét. Idősek, önkéntes nagyik és fiatalok: egyetemisták, főiskolások, gimnazisták egyaránt részt vesznek a táboroztatásban. Az, hogy a szabadidejüket ajánlják fel, hogy barátaikként vagy unokáknak kijáró kedvességgel viszonyulnak a gyerekekhez, meghatározó jegye a karitásztáboroknak.