Magyar versenyúszókkal is találkozott a pápa
Fotó: Kapás Boglárka Facebook-oldala

 

Ferenc pápa beszédét teljes terjedelmében közöljük az alábbiakban:
Az Olasz Úszószövetség kedves barátai, kedves sportolók, akik részt vesztek a Rómában zajló „Sette Colli” viadalon, jó napot kívánok, és Isten hozott benneteket!
Köszönetet mondok az úszószövetség elnökének a találkozónkat bevezető szavaiért.
Örömmel és lelkesedéssel teli napok várnak Önökre és a sportolókra, mert a sport ünnep is. Nem tartalom nélküli ünnep, hiszen értékeket ad át, olyan értékeket, amelyekre egyre jobban rászorul a mai társadalom, melyet „likvidnek” (folyékony, cseppfolyós), szilárd fogódzópontok nélkülinek mondanak. A ti sportotok, bár vízben űzik, mégsem „cseppfolyós”, sőt igen „kemény”, állandó erőfeszítést és nagy lelkierőt igényel.
Mivel ilyen közeli kapcsolatban álltok a vízzel, szeretném felidézni Assisi Szent Ferenc szavait: „Áldott légy, Uram, víznővérért, ki tiszta és oly hasznos, drága és alázatos!”
Kívánom, hogy az egymással való küzdelmetek, a versenyzésetek, a vízzel való érintkezésetek hozzájárulás legyen a víznek egy, a maitól eltérő kultúrájához is: a víz élet, víz nélkül nincs élet. Amikor életről beszélünk, Istenről beszélünk, az élet eredetéről és forrásáról, és a mi keresztény életünk is a víz jelében kezdődik a keresztséggel.
A víz, amelybe ugrotok, amelyben úsztok, játszotok, versenyeztek, több dologra is ráirányítja a figyelmünket: a test értékességére, amelyet gondozni kell, de nem kell imádni; a belső élet szükségességére, arra, hogy keressétek annak értelmét, amit csináltok; az erőfeszítésben való kitartás erejére és bátorságára; annak világos látására, hogy milyen kikötőt, célt kerestek az életben, és hogy miként juttok el oda; a hitelesség értékére, amely áttetszőséget, őszinteséget, belső tisztaságot jelent.
A vízzel való érintkezéssel tanuljatok meg visszautasítani mindent, ami beszennyez, akár a sportban, akár az életben.
Kedves vezetők és sportolók, köszönöm, hogy meglátogattatok! Minden jót kívánok tevékenységeitekhez, terveitekhez és családjaitoknak. Az Úr áldjon meg titeket, és adja meg annak örömét, hogy a testvériség szellemében sportoltok együtt!

Fordította: Tőzsér Endre SP