Pillanatok

II.
A Templom tér kőasztalainál
csempészek fillérekért árulták
hamis szobrocskáikat, festményeiket.
Hozzájuk lépett egy vak ember,
kezébe vette a tárgyakat.
Megtapogatta őket,
s beleköpött a levegőbe.
A kőasztalok alatt
földre terült a csönd.

III.
Lefelé nézett a hegyről
a kivilágított fővárosra.
Tudta, hogy ez az a hely,
ahol eltűnnek a betörők,
a szegény, szomorú lányok,
vidékek hajléktalanjai,
akár a behemót falakra
írt felhívások, jelszók,
melyek elmosódnak
hosszú esőzések idején.
Amikor elindult,
felfelé nézett.
Isten, segíts! – mondta.

IV.
Apját apónak hívta.
Váratlanul ment el,
nem tudott tőle
bocsánatot kérni.
A kertkapu elromlott.
Csak a csiga mászik
ki-be alatta.

V.
Fogadj el tőlem
valami csekélységet,
mielőtt elmennél.
Talán ezt a fényképet,
rajta angyalszárny lebeg,
ami hiányzik nekem.
Akarod?
Utazhat veled,
mint az álmod.