Fotó: Lambert Attila
– A magyar piarista világ különféle csoportjait megszólító, sokszínű programmal készültünk a jubileumi évre. Most mégsem az elhatározásainkról, hanem azokról a lelki és a közösségi életben beérett gyümölcsökről szeretnék beszélni, amelyeket visszatekintve örömmel fedezhetünk fel. Elsősorban azt tapasztalhattuk meg, hogy valamiképpen közelebb jött hozzánk, jobban a figyelmünk középpontjába került a rendalapítónk, Kalazanci Szent József személye.
Nagyon szép alkalom volt, amikor harminc-egynéhány fős rendtársi csapatunkkal elzarándokoltunk Rómába, felkerestük a rendalapítónk számára fontos helyeket, majd rekollekciós napot is tartva meglátogattuk Kalazancius sírját és a szobáját, amelyet megőriztek az utókornak. Együtt miséztünk a piarista generálissal, és megtekinthettük rendalapítónk ereklyéit.
Itt említhetném a nemrég véget ért piarista pedagógiai napok képzési találkozási alkalmát is. Hagyományosan kétévente tartjuk ezt a rendezvényt, amelyre minden kollégánkat és a pedagógiai munkát segítő munkatársunkat meghívjuk. Idén ötszázan vettünk részt ezen az alkalmon, amelynek központi témája szolgálatunk kalazanciusi identitása volt. Itt is a rendalapítónk és pedagógiai öröksége jött közelebb mindannyiunkhoz.
Mi a konkrét jelentősége ennek a személyes közelségnek?
– Egyrészt fontos számunkra, hogy van egy atyánk, egy olyan személy, aki körül közösséggé alakulhatunk, aki összekapcsol minket. Kalazancius személye azért is meghatározó az életünkben, mert általa kaptuk sajátos lelkiségünket, karizmánkat: a gyermekek és a fiatalok nevelésében megvalósuló Krisztus-követést.
Római zarándoklatunkon elevenen találkoztunk azzal a Kalzanciussal, aki az Istennel való kapcsolatot helyezte az élete középpontjába, figyelemmel kísérte korának spirituális áramlatait, és kereste sajátos lelki útját. Személyiségének fontos vonása volt a következetesség, a kitartás is, az, ahogyan mindent megtett az iskolák működésének és fennmaradásának biztosításáért.
A jubileumi év ajándékainak sorába tartozik az is, hogy október közepén új piarista szentet avattak. Nemrég, amikor mindenszentek napját ünnepeltük, érdekes volt belegondolni abba, hogy immár eggyel több hivatalos szentje van a piarista rendnek. Szent Faustino Míguez 1831-ben, Spanyolországban született, és fiatalok nevelésével foglalkozott. S hogy enyhítsen a lánynevelés akkori ínséges helyzetén, egy női szerzetesrendet alapított, az Isteni Pásztornő Leányainak kalazanciusi intézményét, kifejezetten leányok oktatására, nevelésére.
Szép ünnepünk volt a jubileumi évben, hogy itt, Magyarországon két rendtársunk tett örökfogadalmat, majd egy harmadik társukkal együtt részesültek a diakónussá szentelésben.
Ferenc pápa a jubileumi év kezdetén arra hívott meg minket, hogy ez az esztendő legyen új pünkösd a rendünk számára. Pünkösd az Egyház, s így a keresztény közösség születésének az ünnepe. Az elmúlt évre visszatekintve megállapíthatjuk, hogy valóban születőben vannak új közösségi formák a magyar piarista világban. Például létrejött a piarista testvériség, amely a szerzetesek és világiak közösségalkotásának helye, lehetősége. Továbbá az iskolákhoz kapcsolódva piarista ifjúsági közösségek alakultak, és megerősödött az ezekhez kapcsolódó közösségvezető-képzés is. Ez ismét csak új jelenség, amely ugyan nem előzmény nélküli a rendünk történetében, de most felerősödni látszik. Új intézményi forma tartományunkban a tanoda is, amely a jubileumi évben kapott helyet a piarista világban, Sátoraljaújhelyen. A tanoda kifejezetten a szegények felé fordul, harminc cigány származású gyermek és fiatal számára nyújt lehetőséget tehetséggondozás, készségfejlesztés, felzárkóztatás formájában.
A társadalom felé nyitottabb szemlélet előrevetíti a magyarországi piaristák szándékát küldetésük újrafogalmazására?
– Küldetésünk – épp Kalazanci Szent Józseftől indulóan – egyértelmű. S természetesen újra és újra aktualizálnunk kell: mire hív minket ez a küldetés itt és most? Ehhez egyrészt impulzusokat kapunk az egyetemes rendtől, amelyben sok-sok tapasztalat gyűlik össze és kristályosodik ki az egyes tartományokban, s amely közös célkitűzéseket is megfogalmaz, másrészt figyelünk helyi valóságunkra, a magyarországi folyamatokra. Egyszerre kell terveznünk, s érzékenynek lennünk arra, hogy mi van születőben a minket körülvevő, velünk együtt létező valóságban. Izgalmas folyamat ez, amely a Lélek működésének felfedezésére, egyre több élet keresésére hív. Így született meg a piarista testvériség is a tartományunkban éppen pünkösd ünnepén, s így alakulnak, növekednek az előbb említett ifjúsági csoportok is.
Melyek a piarista iskola sajátosságai hazánkban?
– Munkánkat a diákközpontúság jellemzi, keressük, hogy mi válik a gyermek javára. Emellett azt is szeretnénk, hogy hitre segítő, hitre meghívó, evangelizáló iskoláink legyenek, és természetesen elsőrendű feladatunk a pedagógiai szakmaiság komolyan vétele, amelynek része a módszertani megújulásra való nyitottságunk is.
Kalazanciusi örökségünk a szegényekre fordított figyelem, fontos, hogy például senki ne maradjon ki az iskolai programokból a családi háttere, az anyagi helyzete miatt. A szegénység nagyon sokféle formában jelenik meg az iskoláinkban, ami állandó reflexióra késztet bennünket.
A diákjainknak szeretnénk személyes kísérést biztosítani, hogy soha ne érezzék egyedül magukat a problémáikkal, a kérdéseikkel. Segítünk nekik rátalálni a saját útjukra, hogy felfedezhessék, kik is ők, és mire kaptak hívást az Úristentől.
A rendalapító eredeti szándéka szerint a piarista nevelés nemcsak az egyén, hanem a társadalom javára is kell hogy szolgáljon…
– Az iskola mindig is a társadalom megújításának a helye, még akkor is, ha ez a gondolat Magyarországon talán kevéssé van előtérben. Minduntalan tantárgyakban, tanmenetekben gondolkodunk. Ez fontos, de az iskola valójában arról szól, hogy milyennek szeretnénk a jövő társadalmát. Az iskolának meg kell álmodnia, hogy milyen társadalmat akarunk örökségül hagyni a következő nemzedékekre, s az arra való felkészülést ma kell megkezdeni az oktató-nevelő munkában és a közösségi életben.
Szerintem lényeges, hogy olyan iskoláink legyenek, ahol együttműködésre tudjuk tanítani a diákjainkat. Fontosnak tartom, hogy párbeszédképes gyermekeket neveljünk. Itt, a pesti gimnáziumunkban például, amikor a világvallásokat tanítjuk, nem a tanár ad elő, hanem meghívunk egy zsidó rabbit vagy egy muszlim imámot, vagy egy zen buddhista szerzetest, és ő mesél a vallásáról, a diákok pedig feltehetik neki a kérdéseiket. Olyan készségekkel szeretnénk felruházni a fiatalokat, amelyek által egy testvériesebb, emberibb jövő alakítóivá válhatnak.
Ezt szolgálja a Tevékeny Szeretet Iskolája (TESZI) is, amelyet úgy szervezünk meg, hogy olyan helyzetekbe visszük el a diákokat, amelyeket átélve valóban kialakulhat bennük a társadalmi érzékenység, és nem csak „letudják” a közösségi szolgálat feladatát.
A piarista oktatás-nevelés koncepcióját több évszázad tapasztalata is alátámasztja. A múltról szól a Hitre, tudásra: A piaristák és a magyar művelődés
című kiállítás, amely november 15-én nyílik meg a budai Várban. (A kiállításról bővebben olvashatnak keretes írásunkban.) Négyszázötvenkét műtárgyat mutat be ez a tárlat. Hogyan gyűlt össze ez a hatalmas anyag?
– 1942-ben ünnepelték a piaristák a magyar megtelepedés háromszázadik évfordulóját. Szerettek volna egy kötetet szentelni a rend és a művelődés kapcsolatának bemutatására. Ez nem született meg, a világháború felülírta az emberi terveket. Amikor az idei, négyszáz éves jubileumra készültünk, és egyúttal a pesti megtelepedés háromszázadik évfordulójára, valamint több más piarista jubileumra is, mindezek arra hívtak meg minket, hogy módszeresebben foglalkozzunk a múltunkkal. Az elmúlt évtizedek kutatásai lehetővé tették, hogy megszülessen egy összefoglaló kiállítás. Emellett az elmúlt hat évben módszeresen rendbe tettük a Piarista Múzeumot, amely hivatalosan száz évvel ezelőtt jött létre, és a világháború előtt látogatható is volt itt, a pesti épületben. A későbbiekben a múzeum kényszerű „hibernált” állapotba került, katalógusa sem frissült.
A központi levéltárunk vezetője, Koltai András kezdeményezésére most felélesztettük az 1942-es szándékot. Így született meg a kiállítás koncepciója és a tárlatot bemutató kötet is.
Mit láthatunk a kiállításon?
– A tárlat első része Kalazanciusról és a piarista rendről szól, majd a piarista iskolai és rendházi élet tereit mutatja meg: a tudományok világát (a fizikumtól kezdve a régészeten át a festészetig), a piaristák közéleti szerepvállalását, a túrázások, a hajózások, a kórusok világát. Feltűnnek a legendás piarista személyiségek is: a korát megelőzve számítógépet konstruáló Kovács Mihály, Öveges professzor, vagy az Astra bábegyüttest alapító Vízvári László. Láthatjuk Lénárd Ödön cigarettapapírra írt börtönjegyzeteit is. Megtekinthetők lesznek féltve őrzött kincseink: többek között egy, a császári udvar számára készült úgynevezett csillagászati óra, amely később a rend tulajdonába került – ez szerepel a kiállítás plakátján is. Látható lesz a tárlaton a Szilassy-monstrancia Debrecenből, egy kiemelkedő lőcsei ötvösművész munkája. És ott lesz a kiállított tárgyak között a XIII. századi Bibliánk, egy színpompás XV. századi kódex, s a XVII. századból származó privigyei „szellemkönyv” is, amelyen hagyományaink szerint a purgatóriumból szabadulni akaró erdélyi püspök, Kada István égő keze hagyott máig látható lenyomatot. Ugyanakkor interaktív elemekben bővelkedő, diákbarát kiállítást terveztünk, amelyet az iskolák osztálykirándulás keretében is megtekinthetnek. A tréfa sem hiányzik a tárlat anyagából: a látogatók például a piarista életből vett anekdotákat olvashatnak a diák-tanár kapcsolatról és a rendi életről, illetve Agárdy Gyula rendtársairól készült karikatúráit is megtekinthetik.
Ez lesz a magyar piarista világ tárgyi emlékeit bemutató eddigi legteljesebb kiállítás, s ezzel a tárlattal tulajdonképpen le is zárul a négyszázadik évfordulóra való emlékezés tartományunkban.
November 20-án, a pesti iskolánk háromszáz éves jubileumának záróeseményeként, a pesti Új Városházán díszközgyűlésen veszünk részt, majd a patrocíniumot, Kalazanci Szent József pártfogásának ünnepét december 1-jén ünnepeljük a gimnáziumban.
