Pezsgés

 

Émile Durkheim idén éppen száz esztendővel ezelőtt jelentette meg élete fő művét, A vallási élet elemi formái című könyvet. Ebben ausztráliai törzsekről szóló néprajzi leírásokra alapozva kifejti, hogy a társadalom voltaképpen totemisztikus jellegű vallás. A törzs tagjai kritikus időszakokban összegyűlnek, s az együttlét sűrűsége és rítusai közepette megélik egységüket, közös totemhez tartozásukat. Durkheim e sajátos, társadalmi élményt és tudást adó együttlétnek ezt a nevet adta: kollektív pezsgés.

Elméletét később részben követve, részben továbbfejlesztve Victor Turner brit antropológus afrikai törzseket vizsgált, éveken át élve közöttük. Olyannyira, hogy a törzs tagjává is fogadták, s amikor eltemették, két szertartást végeztek a sírjánál, egy katolikust és egy törzsit. Turner, minthogy át is élhette a törzsi kríziskezelés szertartásait, részletesebb és mélyebb leírást adhatott róluk. Azt az időszakot, amikor a törzs kilép a korábbi szabályok közül, és még nem találta meg az új megoldásokat, határhelyzetnek nevezte el. Ebben az időszakban felborul az egyensúly, felfüggesztődnek a társadalmi és erkölcsi korlátok. Rettenetes káosz uralkodik. Ám a jelenet, a sűrű együttlét mégis egységbe forrasztja a törzs konfliktusban álló csoportjait. Ezt a különleges közösségi formát Turner kommunitásnak nevezte el.

A társadalomkutatók, Durkheim, Turner és mások eszközeikkel és elméleteikkel megpróbálnak magyarázatot adni arra, hogy mitől indul el, mi mozgatja és mi csöndesíti le ezt a tumultust, e társadalmi határhelyzetet s a benne megmutatkozó különleges közösséget. A vallási hagyományok megadják a választ, isteni, szent erőnek tulajdonítják a szélsőséges folyamatokat és ezek lenyugvó kifutását is. A szent energiák nemcsak a nyugalmat, kiegyensúlyozottságot hozzák el, hanem a vihart, a krízist is okozzák.

Egyben azonban biztosan közösnek mondható a társadalomtudományi és a vallási belátás: csak akkor indul el az átrendeződési folyamat, és csak akkor kecsegtet megoldással, ha a benne szereplők kendőzetlenül és visszafogottság nélkül átadják magukat a történés energiáinak, és kellő mértékben bátrak elengedni korábbi kapaszkodóikat, és magatartásukkal kijelenteni, hogy azok már alkalmatlanok a közösség életének megoldására.

A történelem számos példát szolgáltat ilyen átmenetekre, a középkori szegénymozgalmaktól a francia forradalmon át a ’68-as lázadáson keresztül egészen a kelet-európai vagy közel-keleti fordulatokig. Gerjed és erjed a társadalom, s még a szakember is csak remélheti, hogy valami nemes és élvezhető érték tisztul le a végére – mint a sváb gazda boroshordói között, ősz idején.