A főiskolán tanártársa volt Bernáth Aurél, Boldizsár István, Bory Jenő, Burghardt Rezső, Elekffy Jenő, Kisfaludi Strobl Zsigmond, Rudnay Gyula és Szőnyi István. Nemzetközi szaktekintély volt, aki szívvel-lélekkel tanított külföldön is, főleg Heidelbergben. A kommunisták őt sem kímélték, 1949-ben reakciósnak, klerikálisnak bélyegezték, és kitették a főiskoláról, majd 1959-ben rehabilitálták és visszavették. Jelentősebb munkái közül csupán néhányat említenék meg: a budapesti Egyetemi templom mennyezeti freskói, az esztergomi királyi kápolna falképei, a váci domonkos templom, az úgynevezett Fehérek temploma, illetve az Alkantarai Szent Péter-templom, vagy közismertebb nevén a pesti ferences templom falfestményei.
Dénes Jenő több mint harminc éven át segítette az Ecclesia Szövetkezet munkáját művészeti tanácsadóként. Teljesen önzetlenül tette ezt, még tiszteletdíjat sem fogadott el. Gyakran meglátogattam őt a Budapest V. kerület, Kossuth Lajos utca 3. szám alatt, a Szép utca sarkán lévő első emeleti műtermében. Nagyon sokat tanulhattam tőle, szívesen magyarázott. A több mint négy méter magas helyiség bejáratával szemben a falon egy csaknem egy méter magas, XVII. századi, színezett fafaragású Krisztus-korpusz függött szent áhítatot parancsolva. Az egész helyiséget átjárta a terpentin, a festékek és a lakkok bódító illata. Egy hatalmas, talán háromszor négy méteres, sokalakos vászon olajfestménye előtt mindig ott állt kinyitva a falétra, mellette paletta, festékek, ecsetek. Amikor nem volt más munkája, akkor ezen a képen dolgozott.
Jó megjelenésű, magas termetű, szép és udvarias, előzékeny, finom ember – ahogyan mondani szokták –, igazi úriember volt. Arcáról, tekintetéből szinte sugárzott a jóság, a tisztaság. Élte a hitét, és ez látszott rajta. Feleségével, Katalin asszonnyal 1940-től 1986-ig, negyvenhat éven át példás házasságban éltek. A kiskőrösi születésű Posgay Katalin halála nagyon megviselte. Nekem mondta el először, hogy felesége emlékére egyik értékes festményét eredetileg a Szépművészeti Múzeumnak szánta, de végül úgy határozott, hogy az esztergomi Keresztény Múzeumnak ajándékozza. A kép átadásánál én voltam az egyik tanú. A festményt az akkori igazgató, Cséfalvay Pál vette át Varga Dezső Munkácsy-díjas festő-, restaurátorművész, a múzeum főrestaurátora jelenlétében. A XV. századi fatáblás olajfestmény Madonnát ábrázol. Alkotója a Bruggéban működő Christus Petrus németalföldi festő, Jan van Eyck követője, feltehetően tanítványa. Nevét Petrus Christusként is használta. Az ajándékozás gesztusa Dénes Jenő mély vallásosságának bizonyítéka volt.
Felesége halálát követően élete egyre nehezebb lett, gyötörte az egyedüllét. A földi harcot fokozatosan feladta. Pap barátainak, Kuklay Antal körömi plébánosnak, Petrőci apátnak és nekem is panaszkodott. Tudatosan készült az Igazi Életre. Temetésén ott voltam a pesterzsébeti temetőben. Könnyeimmel küszködtem, amikor – utolsó kívánságának eleget téve – rokonai elhozták a lakásából a XVIII. századi, nagyméretű faragott talpas feszületet, és a ravatal közepén a koszorúk előtt helyezték el. Arra gondoltam, mennyit imádkozhattak feleségével a halott Krisztus előtt. A temetési szertartást a Szent Család-plébánia akkori papja (ma Nagykovácsi plébánosa), Kemenes Gábor végezte. Gyászmiséjét a pesti ferenceseknél mutatta be Katona István atya, aki méltatta csodálatos jellemét, emberi magatartását, művészetét és szolgálatát. Drága Jenő barátom! Köszönöm, hogy a barátoddá fogadtál! Nyugodj békében!
Dénes Jenőről a Művészeti Lexikon (Akadémia Kiadó, Budapest, 1981) első kötetének 527. oldalán négy sorban emlékezik meg. Többet érdemelne.
a szerző az Ecclesia Szövetkezet
nyugalmazott üzletigazgatója
