Érdemes idézni: „A keresztyénség a maga »axiómájának« a gyakorlatban való megvalósításával hatol be (kell hogy behatoljon) az egyetemes kultúrába, s alakítsa azt. Hogyan? Mikor Jézust megkérdezték, hogy melyik a legnagyobb parancsolat (…), az istenszeretet és az emberszeretet parancsával felelt, melyek az Ószövetségben olvashatók, de hozzáfűzi, hogy nincs más ezeknél nagyobb parancsolat. Ez (…) a két parancsolat (…) együtt abszolút: nem lehet az egyiket igenelni és a másikat figyelmen kívül hagyni (…). Jézus ezt az abszolút parancsolatot valósította meg a viszonylagosságok világában. (…) A keresztyénség a keresztyének számára a kultúra, a kultúrába való behatolás e kettős- egy abszolút parancsolat megvalósítása a korok, terek, közösségek, egyének viszonylagosságának megfelelően.” Mit kell tennem egy-egy ilyen adott helyzetben? Mindig fel kell mérni: „nekem mit kell tennem” a két parancsolat együttes figyelembevételével. Felelős „éthosz”, a „felelősségvállalás etikája” ez. „Ma ez az etika talán a keresztyénség egyik különösen fontos hozzájárulása az egyetemes kultúrához.” Ennek jegyében – mint arkhimédészi pontról – tesz vallomást az interjúalany életéről, munkájáról, múlt és jelen értékeinek összetartozásáról. Az erkölcsi magatartás a meggyőződéstől vezérelve hiteles, amint ennek a magatartásnak példaadó ereje, amely „áthatol” korokon, szemléleteken, amelyek folyton ingadoznak. Krisztus igéi ugyanazok „tegnap és ma és mindörökké”.
(Kairosz Kiadó, Budapest, 2011)
