Egy másik legendából, Szent Imréjéből tudjuk, hogy Mór kitűnt társai közül, ezért válhatott igen fiatalon főpásztorrá: „Szent István néhány nappal azután, hogy a Szent Hegyről eltávozott, csupán két kísérőt véve maga mellé, oda visszatért, s a testvérek virrasztását és imádságait titokban kikémlelte. (…) Reggel aztán, amikor a testvérek összegyűltek, a király maga is jelen volt, és hogy Mór testvér lelkét az alázatosság erényében kipróbálja, a nyilvános bűnvallomáskor igen sok olyan dolgot vetett a szemére, ami a szerzetesi élettel ellenkezik. Vádaskodása ellen Mór egyáltalán nem védekezett, hanem alázatosan állt, s reménykedve Istenhez menekült, aki az emberi lelket vizsgálja. Ekkor aztán megismerte Szent István, hogy fiának szavai megfontoltak voltak. Miután a történteket rendben és a valóságnak megfelelően elmondta, Mórt dicséretekkel halmozta el, és hogy egy főpapi szék dísze legyen, kevéssel ezután Pécsett a püspöki méltóságra emelte.”
Mór túlélte a Vata-féle pogánylázadást, így ő volt az egyike a három püspöknek, akik Andrást megkoronázták. A királyé mellett ott van az ő kézjegye is a tihanyi apátság alapítólevelén, de tanúja volt annak is, amikor Salamon és Géza kibékültek.
Boldog Mór nemcsak átélője, de résztvevője volt a keresztény Magyarország megszilárdulásának. A magyar egyház a hagyomány alapján mindig szentként tisztelte, amit a pápa 1848-ban jóvá is hagyott.
