Újszerű a kötet demokratizmusa; az, hogy nem fél megmutatni, mennyire sokfélék vagyunk. Sokfélék vagyunk, sokfelől érkeztünk, mást és mást tartunk fontosnak. Sőt, még az is lehet, hogy egészen más elképzeléseink vannak a hitről, a vallásgyakorlásról. Van, aki legtöbbet a családjáról ír, míg más a karrierjét, spirituális útkeresését vagy közösségi szolgálatát helyezi előtérbe. És a híres emberek vallomásai is minden megkülönböztetés nélkül, csak névvel és fényképpel, címek, rangok felsorolása nélkül következnek a sorban. Mindenki ugyanolyan fontos, mindenki ugyanakkora esélyt kap, hogy elmondja, ki ő. Nem könnyű feladat, de talán éppen az ennek érdekében tett erőfeszítések miatt annyira meghatók és megnyerők ezek az írások és az egész vállalkozás.
A vallomások zöme önéletrajzszerű. Ez érthető, hiszen mindannyian hasonlítunk egy kicsit az Ószövetség népéhez, amely a történelemben, sorsfordító eseményekben kereste, ragadta meg a gondviselő Isten jelenlétét. Szeretnénk értelmesnek, áldottnak látni az életünket; Istent kérdezgetjük akkor is, amikor sikereinkről, fájdalmainkról, legnagyobb megpróbáltatásainkról vallunk. S noha mindenki magáért felel, ebben a könyvben legalább annyira fontos, hogy az összes megszólaló „pasaréti polgár”, vagyis egyazon lelki erőtérben mozog, amely megtartja, segíti, de amelyet jelenlétével, szolgálatával ő maga is fenntart, éltet. A büszkeség és a hála, hogy e hagyomány, a ferences lelkiség részese, folytatója lehet, mindegyik írásból kiérződik. Rengeteg ferences alakja tűnik fel továbbá a múltból, akik hatottak a megszólalókra. A negyven bemutatkozásból együtt pedig egy nagy vonzerővel rendelkező spirituális központ képe bontakozik ki, amely sokak számára második otthon; találkozások, közösségek, élni segítő ünnepi együttlétek helyszíne.
Izgalmas és igaz ez a könyv azért is, mert minden szereplője őszintén vall útkereséséről, kísértéseiről, hitbeli „egyenetlenségeiről”, vagyis nem sugallja azt, hogy már „beérkezett” volna. Hanem bevallja, hogy nehézségei vannak, kételkedik. Vagy hogy perlekedik Istennel életének nehezen elfogadható, hitet próbáló sorscsapásai miatt. Olyan terhek miatt, amelyek személy szerint rá mérettek, és senki sem hordozhatja őket helyette. Megoszthatatlan terheinkkel együtt vagyunk jelen a közösségben, kérjük hozzájuk az erőt.
A kötet szerkesztői: kolléganőnk, Koncz Veronika és Meskó Zsolt jó érzékkel juttatta szóhoz a „ferenci” lelkesedést, „felfordulást”, amit azok élnek át, akik egyszer csak rájönnek: az egyház valami nagyon élő itt és most, és bennünk, általunk eleven. Nem lehet véletlen, hogy Ferenc pápa neve oly sokszor hangzik el a könyvben. A frissesség és korszerűség, amely az egyházat az ő hatására manapság olyannyira jellemzi, ezt a könyvet is átjárja.
(A mi arcaink. Pasaréti hitvallás. Auditorium Maximum, 2014)
