Jean Eppes püspök nem foglalkozott komolyabban Julianna kérésével, miszerint egy új ünnepre van szükség, amelyen a közösség nagyobb méltósággal tudja ünnepelni az Eucharisztiát, mint nagycsütörtökön, amikor az Egyház sokkal inkább a lábmosás szertartására és az Úr szenvedéseire összpontosít. Az ellenállás a Szent Lambert-székesegyház kanonokjainak és papjainak részéről is megmutatkozott. Emellett Juliannát megvádolták, hogy eltékozolja a leprásház pénzét. Ebben közrejátszott az általa megkövetelt szigorú rend és fegyelem is, amely miatt a nővérek sokat panaszkodtak. Julianna távozásra kényszerült. 1240-ben, Jean Eppes püspök halálát követően az új püspök, Robert de Thourotte a kegyeibe fogadta Juliannát, így visszatérhetett. Nem sokkal később, 1246. október 16-án azonban elhunyt Robert püspök, aki a papsághoz írott utolsó levelében meghagyta, hogy egyházmegyéjében a Szentháromság ünnepét követő csütörtökön tartsák meg az Eucharisztia ünnepét. Halálát követően ismét nehéz idők köszöntöttek Juliannára, aki 1247-ben előbb a robermonti Val-Benot-, majd a Val-Notre-Dame-kolostorban talált menedékre. Reklúzaként halt meg 1258. április 5-én, a brabanti Fosses-ban, Namur mellett. Nevéhez fűződik az úrnapi zsolozsma első változata Animarum cibus kezdettel. A zsolozsma-antifóna szövegezésében közreműködött Lausanne-i János is. A kézirat – Notre-Dame de Tongres-i Antiphonale – ma is megtalálható a Hágai Nemzeti Könyvtárban (KB 70.E.4). Juliannát IX. Piusz pápa avatta szentté 1869-ben. Illő, hogy Szent Juliannáról megemlékezve az általa írt és komponált antifónát imádkozzuk: „Animarum cibus dei sapientia nobis carnem assumptus proposuit in edullium ut per cibum humanitatis invitaret ad gustum divinitatis.” (Lelkek kenyere, Isten Bölcsessége testet öltvén nékünk ételként ajánlja magát, hogy az emberség kenyere által meghívjon az istenség ízlelésére.)
