Szent László-ünnep Nyitrán

Fotó: Sztruhár György

 

Minden évben összegyűlik a zoboraljai magyarság László király halálának évfordulóján, de távolabbi régiókból is érkeznek hívek az ünnepre, hogy leróják tiszteletüket a lovagkirály előtt, aki 1095 július 29-én hunyt el Nyitrán. Müller Péter, a lévai Szent László Kör elnöke szerint ittlétük küldetés is. „Sajnos Léva környékén akadnak olyan falvak, ahol nem tartanak magyar nyelvű szentmisét, viszont élnek ott magyar katolikusok, akik számára nagy élmény, hogy eljöhetnek ide.”
Veres András püspök szentbeszédében arra buzdította a híveket, hogy imádkozzanak olyan erős hitért, bátor helytállásért, egyház- és hazaszeretetért, mint amely lovagkirályunkat jellemezte. „A történészek úgy írják, hogy László király egy fejjel magasabb volt másoknál. Hogy valóban így volt-e, annak megítélését hagyjuk azokra, akikre tartozik. Annyit azonban bizonyosan állíthatunk, hogy erkölcsileg és eszmeileg kimagaslott a kortársai közül, s nem is csak egy fejjel. Nyugodtan mondhatjuk azt is, hogy ma is kiemelkedne közülünk” – fogalmazott Veres András.
A misére megérkezett Nyitrára az Országos Lengyel Kisebbségi Önkormányzat által Győrből elindított és Ferenc pápa által megáldott Szent László-láng, amelyet Maga Ferenc, az emlékmise főszervezője, a Zoboraljai Szent László Hagyományőrző Egylet elnöke adott át a Szlovákiai Magyar Társadalmi és Közművelődési Szövetség (Csemadok) alelnökének, Mézes Rudolfnak. Az alelnök ígéretet tett arra, hogy a lángot eljuttatják a magyarlakta településekre, hogy igazodási pont legyen az ott élők számára.
A szentmise végén oklevelet adományoztak azoknak, akik „igaz magyar emberként tesznek a magyarság megmaradásáért és boldogulásáért”. Idén dicsérő oklevelet vehetett át a lévai Szent László Kör elnöke, Müller Péter, a szintén lévai Kosztolányi Magdolna, Balkó Gábor Kolonból, Okos Márton erdélyi közíró, valamit Ďurás Márk koloni plébános. A Zoboraljai Szent László Hagyományőrző Egylet oklevelet adott át azoknak a zoboraljai szülőknek, akik magyar oktatási intézményt választottak gyermeküknek.
A szentmise után a Nyitra melletti Kolon községben kiállítás nyílt Szent László életéről. A Tiszta hittel, erős kézzel – Szent László király, a hit bajnoka, a haza hőse 1077–2017 című kiállítást Lomnici Zoltán, az Emberi Méltóság Tanácsának elnöke nyitotta meg.
„Ő az a király, aki nemcsak az anyaország, a Felvidék, Kárpátalja, Erdély és a Délvidék lakossága szempontjából fontos, hanem Lengyelországban is, hiszen ott született, és Horvátországban is, hiszen ott püspökséget alapított. Tehát nemcsak a nemzettudat erősítése, a hit gyarapítása, hanem a környező országokkal fennálló viszony javítása szempontjából is lényeges volt ennek az emlékévnek a meghirdetése” – hangsúlyozta Lomnici Zoltán.
A freskómaradványokat bemutató kiállítás augusztus közepéig látható Kolonban. A helyi plébános, Ďurás Márk örömét fejezte ki, hogy a tárlatnak a település római katolikus temploma adhat otthont, ahol a Szent László-láng világít. Reméli, a hívek imádkoznak majd azokért a kegyelmekért, amelyek a lovagkirályt is oly naggyá tették, s e láng hitet sugárzó fénye erőt ad mindennapi küzdelmeikhez. Zoboraljának kisugárzása van, ugyanakkor az itt élők aggódnak, hogy elvesznek, „pedig megmaradt itt valami abból a szellemi erőből és lelki kincsből, amit az ősök őriztek számunkra” – mondta a plébános.
Zoboralján a gazdag népi hagyományvilág is tovább él. Ennek egy-egy szeletét mutatta be Csámpai Boglárka népdalénekes és az Alsóbodoki Hagyományőrző Éneklőcsoport, amelynek tagjai helyi népdalokat adtak elő a kiállítás megnyitóján.

Forrás: Hirek.sk

 

Szólj hozzá!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .