Az úrnapi körmenet első himnusza Aquinói Szent Tamás költeménye, a Pange lingua. A himnuszt Szent Tamás eredendően az úrnapi offícium számára írta, de énekeljük nagycsütörtökön és úrnapján is. Nagycsütörtökön az első négy versszakot a vonulás alatt, az utolsó kettőt pedig már az őrzés helyén énekeljük, mielőtt még a tabernákulumba helyeznék az Oltáriszentséget. Úrnapján a körmenet kezdetén énekeljük az első négy versszakot, az utolsó kettőt pedig a körmenetet záró szentségi áldás előtt. A két utolsó versszakot Tantum ergo kezdettel énekeljük, hagyományosan szentségimádások alkalmával. Az imaórák liturgiájában himnuszunk az úrnapi zsolozsma mindkét esti dicséretének bevezető éneke. Érdekességként azonban megjegyezzük, hogy Salisbury liturgiájában a matutinum idején, Touluse-ban csak az első esti dicséret idején, a Saint-Germain-des-Prés-i kolostorban pedig a második esti dicséret során énekelték. Strasbourgban viszont a befejező imaóra idején imádkozták. A himnusznak általában két dallama ismert. A legtöbbet énekelt változat, az úgynevezett fríg módusú, a gallikán liturgikus hagyományban keletkezett, a másik dallamváltozat a mozarab liturgikus hagyomány nyomait hordozza. A gallikán–római változatot több zeneszerző is feldolgozta, így például Josquin des Prez a Missa Pange linguában. Az utolsó két versszakot többen is feldolgozták, közöttük említhetjük Giovanni Pierluigi da Palestrina, Franz Schubert, Anton Bruckner és Maurice Duruflé zeneszerzőket. Az evangélikus Dietrich Buxtehude is feldolgozta: musica sub communione (BuxWV 91) felirattal, lant, vonósok, orgona és furulya kíséretével. Feldolgozása a korai spanyol és német barokk keverékének tekinthető. W. A. Mozart a Jupiter-témában, J. S. Bach a Wohltemperiertes Klavier II. kötetének E-dúr-témájához, Liszt Ferenc a Két epizód Lenau Faustjából című szimfonikus művében (S.110) használta fel a témát.
