Párbeszéd a liturgiáról

A felajánlás szertartásának egyik utolsó mozzanata amikor a kenyér és a bor oltárra helyezése után a pap kezet mos. Eközben a következő fohászt mondja csendben: „Mosd le, Uram, bűneimet, és vétkeimtől tisztíts meg engem.”
A római liturgiában nagy múltra tekint vissza ez a gesztus, amely a történelem során jelentésváltozáson ment át. A Róma városi liturgiában ez volt az a pillanat, amikor a város püspöke a hívek által a templomba vitt kenyerek közül diakónusa segítségével kiválasztotta az ünneplésre szánt legszebbet. A többi kenyeret a szegények között osztották szét. E szinte konyhai tevékenység közben a püspök keze egészen biztosan lisztes, olajos lett, ezért a szertartás folytatásához szükségessé vált a kézmosás.
Az idők során a valódi kovásztalan kenyér, sokféle ok miatt, papírvékony ostyává finomodott: az ostyával való fizikai érintkezés már nem követelt volna kézmosást, de az ősi szertartás iránti tiszteletből mégis ott marad a misekönyvben ez az előírás. Azonban más értelmet nyert: a pap bűnbánó imájával társulva a bűntől való jelképes megtisztulás gesztusa lett. Az Eucharisztia bemutatására készülő klerikus eszébe idézi méltatlanságát, és Istent kéri, hogy a szent pillanatban tisztítsa meg őt a bűntől.
A szolgálattevő rátermettsége vagy méltatlansága nem jelent akadályt Istennek, hogy az összegyűlt néppel találkozzék. A népnek viszont egy méltatlan pap komoly akadályt jelenthet az Istenhez vezető liturgikus úton. Ezek a liturgikus botlatókövek újra meg újra emlékeztetnek arra, hogy Isten szolgálatában állni nem kis dolog, azt csak kellő tudatossággal érdemes vállalni.

 

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..