A liturgikus mozgalom óta szívesebben használjuk a „szentmisét hallgatni” kifejezés helyett azt, hogy „részt veszünk” a liturgián. Mit is jelent ez a hangsúlyeltolódás?
Jézus Krisztus haláláról és feltámadásáról a legkézzelfoghatóbb és legvalóságosabb beszéd az euachrisztikus liturgia. Közvetlenül Istenhez fordulunk, és hálát adva a Lélektől ihletett, a kereszténységgel egyidős, apostoli szavakkal idézzük meg az alapító eseményt. Az eucharisztikus imában nem pusztán a hangunkat használjuk. Igazi lakoma keretében, valódi eledelen keresztül testesül meg Isten ajándéka: „Ez az én testem, mely értetek adatik – ez az én vérem kelyhe, az új és örök szövetségé. Ez a vér értetek és mindenkiért kiontatik.” Itt nem lehetünk pusztán hallgatók vagy nézők. Részünk van az eseményekben. Itt Jézus halála és feltámadása nem teológiai vizsgálódás vagy katekézis tárgya, hanem húsvét örömhírének meghirdetése: Jézus jelenvalóvá lett sorsa világítja meg, váltja meg a miénket.
Ez az ajándék, az ajándékozás aktusa, bár Isten részéről teljesen ingyenes gesztus, és nem vár viszonzást, mégis akkor igazán emberhez méltó, ha van benne viszonosság, lehetőség a válaszra. „Halálodat hirdetjük, Urunk, és hittel valljuk feltámadásodat, amíg el nem jössz” – énekeljük válaszul. Ez a hirdetés sem elsődlegesen teológia vagy katekézis: az eucharisztián való részvétel nem független attól, hogy mi részt veszünk-e ingyenes szeretettel mások életében.
