– Fontos a közönség reakciója egy-egy előadás során?
– Igen is, meg nem is. Minden előadás más, egyrészt mert minden este különböző lelkiállapotban vagyok én mint előadó, illetve a közönség is változik, és ez minden alkalommal más helyzetet eredményez. Operetteknél éreztem leginkább, hogy mennyire függ a nézők állapotától az előadás minősége: vasárnap délutáni előadások alkalmával például előfordul, hogy ebéd után, teli hassal nagyon nehezen koncentrálnak a darabra. De a tekintetben nem befolyásolhat a közönség, hogy nekem mindig a legjobbat kell adnom, függetlenül attól, hogy ki nézi, és mi a meglátása. Persze az is igaz, hogy sokkal könnyebb szépen és jól énekelni, ha érezhetően hálás a közönség. Ha a néző úgy megy ki az előadásról, hogy megérintette a darab, akkor már megérte az este fáradsága, hisz a zene, az ének elsősorban az érzelmekre hat. És a mai anyagszemléletű világban nagyon nagy ereje van annak, ha a kultúra által meg tudjuk érinteni az embereket.
– Hogyan hat énekesnői munkájára a sokévi bölcsészkari tanulmány?
– Világéletemben agyalós, gondolkodó ember voltam. Ez sok szempontból előnyös, de vannak hátrányai is. A bölcsészkar nemcsak a szép beszédre, fogalmazásra tanított, hanem világlátást, nyitottságot adott. Mindig is nagyon sok minden érdekelt, és már örülök, hogy a pályám alakulását nem sejtettem ötéves koromban. Amíg nem énekeltem hivatásszerűen, több területen is kipróbáltam magam: voltam kórházban recepciós, dolgoztam kereskedelmi tévénél, női ruházati boltban pólókat hajtogattam, csak mert érdekelt. A színházban most ez úgy jelenik meg, hogy engem nemcsak a szűken vett, „elénekelendő hangok” érdekelnek, hanem minden, ami körülveszi őket: a darab cselekménye, keletkezése, szerzője, a rendező koncepciója vagy a jelmez. Nem az alaposságom az oka ennek, hanem a nyitottságom. Úgy érzem, hogy például az operett is sok mindenre tanított, fejlődtem általa. Természetesnek ható prózát kell mondani (ami a mai operett-előadásokban ritka) és ez jól hasznosítható a komolyabb műfajokban is. Az operett olyan „játszótér” az énekes számára, ahol mindent ki lehet próbálni, ahol semmi sem sok, ahol szabadon lehet próbálkozni a karakterek megformálásával.
– Mit tart fontosnak az énekes előadó-művészetben?
– Énektanáromtól és mesteremtől, Kaposy Margit nénitől kapott „üzenetem”, hogy bármit csinálunk, legyen az éneklés, kenyérsütés vagy autószerelés, ha jelen vagyunk benne (elsősorban érzelmileg), akkor az megszületik a kezünk alatt, a torkunkban, a szívünkben. Ha nem tudunk jelen len-ni az életünk akár jó, akár rossz történéseiben, akkor soha nem fog megszületni az, amire igazán szükségünk volna. Én bármit énekelhetek, ha átadom magam a műnek és megformálásának, akkor fog az énektechnikám is jól működni.
– Vannak „szerepálmai”?
– Arra vágyom, hogy minél több szerepet ki tudjak próbálni, mert én is abból tanulok, fejlődöm. Szeretem a romantikus operát, de szeretnék egyszer Wagnert vagy kortárs szerzők műveit is énekelni, és szívesen vettem részt például a nemrég zárult Strauss-fesztiválon is. (Persze jó volna Violetta Valéry a Traviátából, vagy Mimi a Bohéméletből…) Egyik nagy előadói példaképem Anna Netrebko, mert egyszerre operaénekes, színész és nem mellesleg nagyon dekoratív nő – ezt a hármat tartom a legfontosabbnak a mai operajátszásban. Mindig is szerettem énekelni, de ami visszatérően a pálya felé húzott, az az, hogy minden alkalommal jólesően megcsapott a színház hangulata és jellemző „illata”. Édesanyám balett-táncos volt, és valahányszor megéreztem a színház különleges atmoszféráját, mindig otthonos érzés fogott el. Ez a hangulat, ez az „illat” hozzám tartozik, annak ellenére, hogy nem rögtön az énekesi pálya felé indultam. A Városmajori Gimnázium diákjaként az Angelica leánykarban énekeltem, és ekkor kezdtem el járni hangképzésre Schultz Katalinhoz, aki megadta az alapokat. Aztán a bölcsészkar mellett készültem fel a zeneakadémiai felvételire, ahol Pászthy Júlia vett a szárnyai alá.
– Hogyan van jelen a hite a pályáján?
– Azt érzem, hogy vezetve vagyok az utamon. Semmi sem a véletlen műve az életemben; több szempontból is nagyon szerencsés vagyok, egyrészt mert azt csinálhatom, amit szeretek, aztán azért, mert meg is tudok belőle élni. Mondhatnám mindezt isteni kegyelemnek is.
– Fiatal, pályakezdő művészként milyen tervei vannak?
– Érdekel, hogy külföldön hogy boldogulnék, kipróbálnám, hogy mit ér a tudásom odakint. De túl nagy ívű terveim egyelőre nincsenek, leginkább arra vágyom, hogy mindennap úgy keljek föl, hogy azt csinálhatom, amit szeretek.
Fotó: Kissimon István
