Görögkatolikus lelkiség
Emelkedjél föl az egekbe…
Emelkedjél föl az egekbe…
Bíró László, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia családreferens püspöke meghívására és a Magyar Katolikus Családegyesület szervezésében május 10-én a Katolikus Pedagógiai Intézet (KaPI) budapesti épületében megtartották hagyományos tavaszi találkozójukat a családpasztorációs szolgálatot végző papok.
A Tolna megyei Báta május 14-én imádkozó közösség találkozásának helyszíne volt. A zarándokok gyermekeikért imádkoztak, de nem csak értük. Valójában mindannyiunkért, hiszen nehéz élethelyzetekbe mindenki kerülhet, és olyankor csak az segít, ha valóban hinni tudjuk: Isten szemében nincs elrontott élet.
Varga János, a Pázmáneum rektora szervezésében május 7-én megemlékeztek Mindszenty József bíborosról a bécsi irgalmasrendi kórházban. Az eseményen részt vett Ugron Imre, a Szuverén Máltai Lovagrend magyarországi nagykövete, a Mindszenty Alapítvány megbízott társelnöke is.
Jó pásztor vasárnapján, a papi és szerzetesi hivatások napján, május 7-én a Hortobágy szélén fekvő egyeki Szent József-plébánia hívei nemcsak imádságaikba foglalják plébánosukat, de évről évre meg is ajándékozzák a tájra jellemző pásztorviselet egy-egy darabjával.
A Szent István Társulat immár 25. alkalommal rendezi meg a keresztény szellemiségű könyvkiadók hagyományos seregszemléjét május 22. és 27. között. A budapesti Ferenciek terén harminckét könyvkiadó közel nyolcezer kiadvánnyal, köztük hetvenhat újdonsággal várja az olvasókat. Farkas Olivérrel, a Társulat igazgatójával beszélgetünk.
Május 12-én késő este a szentatya elment a Fatimai Boldogságos Szűz Mária kegyhelyén a jelenések kápolnájába, ahol megáldotta a gyertyákat, köszöntötte a zarándokokat, és elkezdte a rózsafüzér elimádkozását. Beszédét teljes terjedelmében közöljük.
A jazz hazánkban nem a legpopulárisabb műfaj, de ha nyitott szívvel és füllel hallgatják, összehozhat korosztályokat, áthidalhat nyelvi nehézségeket. Nagy János jazz-zongoristával, Erkel Ferenc-díjas zeneszerzővel, a Református Zenei Fesztivál egyik fellépőjével beszélgettünk zenéről, zenésztársakról, és arról, mit jelent ma Magyarországon jazz-zenésznek lenni.