Motoros zarándoklatot tartottak Pálosszentkúton
Immár tizedszer érkeztek motoros zarándokok Pálosszentkútra. A július 7. és 9. között zajló találkozó házigazdája a Magyar Pálos Rend MotorkerékPálos csapata volt.
Immár tizedszer érkeztek motoros zarándokok Pálosszentkútra. A július 7. és 9. között zajló találkozó házigazdája a Magyar Pálos Rend MotorkerékPálos csapata volt.
Az Auchan és a Katolikus Karitász közös akciót indít, amelynek keretében jó állapotban lévő, használt iskolatáskákat gyűjtenek az áruházakban. A kezdeményezés július 27-től augusztus 9-ig tart minden Auchan áruházban.
Ferenc pápa huszonötezer eurót adományozott az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezetének (FAO) a kelet-afrikai éhezők megsegítésére. A térséget szárazság sújtja, az élelmiszerhez jutás bizonytalan.
Az Úr színeváltozásának részesei
A kirándulás egy kicsit akadozva indult, mert a HÉV kalauza közölte, hogy pályakarbantartás miatt Mogyoródon pótlóbuszra kell majd átszállni. Szerencsére a busz már várt az állomáson, alig ültünk be, máris indult, így sok időt nem veszítettem.
Vincenzo Paglia érsek, a Pápai Életvédő Akadémia elnöke kifejezte lelki közelségét a kis Charlie Gard szüleinek, és arról biztosította őket, hogy imádkozik értük. Az érsek a kisgyermek július 28-án bekövetkezett halálával kapcsolatban nyilatkozott a Vatikáni Rádiónak.