Párbeszéd a liturgiáról
Az Eucharisztia ünneplése 4.
Az Eucharisztia ünneplése 4.
A felvidéki magyar családokért imádkoztak a hívek Nyitrán, azon a Szent László tiszteletére bemutatott szentmisén, amelyet a lovagkirály halálának évfordulójához kapcsolódóan július 28-án tartottak. A szentmisét Veres András, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia elnöke, győri megyéspüspök celebrálta a Szent László piarista templomban.
Seregély István nyugalmazott egri érsek püspökké szentelésének harmincadik évfordulója alkalmából hálaadó szentmisét mutatott be július 25-én az egri bazilikában Ternyák Csaba egri érsek, Katona István nyugalmazott egri segédpüspök és számos paptestvér koncelebrálásával.
A Juventutem Magyarország liturgikus táborát július 24. és 29. között tartották a Hajdú-Bihar megyei Egyeken. 26-án ott vendégeskedtünk, és meghallgattuk Palánki Ferenc debrecen-nyíregyházi püspöknek a hivatásról mondott katekézisét.
Július hónapban szünetel az általános kihallgatás. Ezért a Szentatya egy-egy korábban elhangzott homíliáját közöljük. Június 4-én, pünkösd ünnepén a Szent Péter téren bemutatott szentmisében a Szentatya arról elmélkedett, hogy az Egyházban kezdettől fogva mind az egység, mind a sokszínűség lényegileg fontos, és a Lélek közösségépítővé tesz minket.
Kitörölhetetlen emlék marad, amikor 1982-ben átvette az egyházmegye vezetését. Az akkori fiatal papok nevében én voltam az, aki fogadtam az érseki palotánál, illetve a beiktatási szentmisén koncelebráltam a püspök úrral. Az isteni gondviselés úgy hozta, hogy ettől kezdve minden egyes jubileumán ott állhattam mellette.
Hetvenöt év papi szolgálatért adott hálát platinamiséjében a kilencvennyolc éves Dobozy István a pilisvörösvári Szent Erzsébet Otthonban, július 30-án. Egyházmegyéje legidősebb paptestvérével együtt ünnepelt Beer Miklós püspök is. Az otthonban élő pap- és lakótársak, illetve a rokonok is köszöntötték a jubiláns atyát.