Kié Jeruzsálem?
Gyermekként azt olvastam ki a Bibliából, hogy Jeruzsálem volt a zsidók fővárosa, nekünk, keresztényeknek pedig az a szent város, ahol Jézus Krisztus tanított, majd kínhalált szenvedett és föltámadott.
Eucharisztikus kongresszus
Az Eucharisztia ünneplése 18.
Pálinkaszentelés Kalocsán
Kalocsán, a Szent István király-templomban advent második vasárnapján, Szent Miklós püspök ünnepéhez kötődően megrendezték a pálinkaszentelés immár hagyományos szertartását.
Marie és Mania
Döbbenetes kötetet tett közkinccsé a Typotex Kiadó, amelynek munkatársai naprakészen ismerik a világ könyvpiacának nem-bestseller, mégis-sikerlistás típusú könyveit.
A Mikulás-bevetés
Három Mikulást együtt most láttam először életemben. Felkészítőik, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat szentendrei csoportjának két vezetője karácsony előtti készülődésükről is beszámoltak az Új Embernek, mielőtt „a szeretet nagyköveteit” útnak indították december 5-én.
Görögkatolikus lelkiség
Ősatyák