Séták a Duna-parton
Ha nem kirándulok valahová, akkor is igyekszem naponta legalább néhány kilométert sétálni. Erre jó lehetőséget kínál a lakásomhoz közeli Duna-part.
Vétlen Baltazár
Robert Bresson filmjében szorosan kapcsolódik egymáshoz a kamaszlány, Marie és a szamár, Baltazár sorsa.
Mickey, a „dédapa”
Hipp-hopp, eltelt kilencven esztendő, és bizony dédapakorba jutott Walt Disney, s a nála jóval kevesebbet emlegetett Ub Iwerks közös alkotása, Mickey Mouse, azaz Miki egér. Igaz, születése évében még nem ezen a néven lopta be magát a rajzfilmbarátok szívébe.
Nyílt napokat hirdet a piaristák növendékháza
A Piarista Rend Magyar Tartományának Kalazantinum növendékháza nyílt napokat szervez a piarista hivatás iránt érdeklődő fiatalok számára február 23. és 25. között.
Az Úr mindazok szívén kopogtat, akik részt vesznek a misén
Február 14-én a Szentatya folytatta a szentmiséről megkezdett katekézisét: a hitvallásról és az egyetemes könyörgésekről elmélkedett. Ferenc pápa beszédének teljes fordítását közöljük.