A baritonok csillaga

Emlékezés Melis Györgyre – Halálesetek kapcsán a megemelt hangú emlékezések és méltatások általában elfogadhatók. A hazai operajátszás egyik legfényesebb csillagának, Melis Györgynek az elhunytakor azonban nincs szükség semmiféle kegyességre, csak az igazság kimondására vállalkozunk: pótolhatatlan veszteség érte a magyar értékrendet, s benne a világviszonylatban is jelentős hazai zenekultúrát egy kivételes életpályát végigjárt művész halálával.

Imádság – énekelve

Lisznyay Szabó Mária elismerése – A budapesti Avilai Nagy Szent Teréz-plébániatemplomban Beer Miklós püspök adja át december 4-én XVI. Benedek pápa apostoli áldását Lisznyay Szabó Máriának, a magyar katolikus egyházzenei életben eltöltött negyvenéves pedagógiai szolgálatának elismeréseként.

Nagyvilág

Búcsúzik Lengyelország prímása – Huszonnyolc év után, 80. születésnapján, december 18-án lemond prímási címéről Józef Glemp bíboros. A lengyel püspöki konferencia közlése szerint a hagyományos tiszteletbeli címet a gnieznói érsek, Henryk Muszynski viseli majd.

Ökumené

Anglikán-katolikus párbeszéd – November 23-án megkezdődött Rómában a katolikus egyház és az anglikán közösség nemzetközi teológiai bizottságának ülése.

Róma – Vatikán

Az etika szabjon korlátokat a gazdaságnak- Egy új humanizmus felé – ez volt a témája Tarcisio Bertone bíboros, vatikáni államtitkár előadásának, amelyet november 24-én tartott Rómában az Európai Egyetem tanévnyitóján. A 2005-ben létrehozott egyetemen jogi, gazdasági, történészi és pszichológusi diplomát lehet szerezni.

Mészárlás a Fülöp-szigeteken

Katolikus újságírónő az áldozatok között – Az egyik helyi egyházmegyei rádió önkéntese, Neneng Montano is áldozatául esett a november 23-ai véres leszámolásnak, amelyet a Csendes-óceáni szigetország déli tartományában, Maguindanaóban követtek el. A rivális klánok közti leszámolásban több mint hatvanan vesztették életüket, köztük tizenkét újságíró. Pár nappal később feladta magát a mészárlás fő gyanúsítottja, az államfő egyik szövetségesének, a helyi tartományi kormányzónak a fia. A hadseregtől és az áldozatok rokonaitól származó információk szerint a mészárlás célja az volt, hogy Ampatuan klánja megszabaduljon politikai ellenfeleitől.

Magyar Kurír - Új Ember
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.