A fenntartható jövőért

Környezet, klíma, ökológia – Az utóbbi időben nagyon sokat hallhattunk természeti katasztrófákról, gazdasági és morális válságról, és ezeknek ránk gyakorolt hatásairól. A negatív események sorolása még hosszan folytatható lenne. Ezért is különleges a Mária Rádió által elindított, A fenntartható jövőért című konferenciasorozat, amelynek első programja április 23-án volt a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Állam- és Jogtudományi Karán. Az előadók olyan kiváló szakemberek, akik nem a negatívumok sorolását, hanem a megoldások keresését tekintik feladatuknak.

Nem elsorvasztani: kiteljesíteni

A jóléti állam szükségszerűsége – Azt, hogy a jóléti államnak valamilyen formája létezzék, szinte minden politikai irányzat fontosnak tartja. Egyedül csak a libertariánusok támadják, mert szerintük ez azok jogait sérti, akik adójukkal a pénzügyi forrásokat biztosítják.

Tudomány, hit, testvériség

Kárpát-medencei diákköri konferencia Szegeden -Nyolcvan előadást tartottak fiatal kutatók április 29-én és 30-án Szegeden, a II. Kárpát-medencei Keresztény Tudományos Diákköri Konferencián. A szervező Gál Ferenc Hittudományi Főiskola biztosította a lehetőséget a Kárpát-medencében működő felsőoktatási intézmények graduális és doktorandusz hallgatóinak: mindazoknak, akik akár egyházi, akár állami felsőoktatásban tanulnak, mind hitéleti, mind világi szakokon.

Nagymarosra készülünk

Ifjúsági találkozó: május 15. – A papság éve jegyében sorra kerülő találkozó reggel 9 órakor közös reggeli imával kezdődik, amelyet a Központi Papnevelő Intézet kispapjai vezetnek, majd Szegedi László tart előadást a plébániakertben.

Négyezer-négyszázhuszonnégy nap után

Hatvanöt éve szabadult fel a dachaui koncentrációs tábor – A mondat Auschwitz kapcsán vált hírhedtté: a munka szabaddá tesz. De ez volt olvasható a Harmadik Birodalom legelső állandó, dachaui koncentrációs táborának kapuján is, amelyet 1933 márciusában hoztak létre. Kezdetektől elsősorban politikai foglyokat, a „másképp gondolkodókat”– közöttük ellenségnek nyilvánított egyházi személyeket – hurcoltak ide.

Több százan az oltár körül

Ministránstalálkozó Budapesten -Szent Adalbert ünnepéhez kapcsolódóan április 24-én, szombaton, egy gyönyörű, meleg és napsütéses napon idén is megrendezték az esztergom-budapesti főegyházmegye ministránstalálkozóját, melyen huszonhat plébánia közel háromszáz ministránsa vett részt.

Lelkipásztorkodás a digitális világban

Pápai üzenet a közösségi tájékoztatás világnapjára – Az idei, 44. világnap témája: „A pap és a lelkipásztorkodás a digitális világban: az új média Isten szava szolgálatában.” A Szentatya a papság évében elsősorban a papokhoz szól üzenetében. A pap elsődleges feladata, hogy hirdesse Isten szavát. A web, a világháló ma már az evangélium hirdetésének nélkülözhetetlen eszköze.

Demográfiai krízis – és kiútkeresés

Kopp Mária előadása Debrecenben – „Van kiút a demográfiai krízishelyzetből. Magyarországon ebben a tekintetben különösen rossz a helyzet, nagyon alacsony a születési ráta. Sokkal kevesebb gyermek születik meg, mint amennyit szeretnénk, de konkrét programokkal megállítható, visszafordítható” – állapította meg Kopp Mária orvos, pszichológus, a négynapos „Svetits-terasz” rendezvény egyik vendégeként Van kiút – a nők családmegtartó szerepe című előadásában.

Magyar Kurír - Új Ember
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.