Az üldöztetés évtizedei

A tárlaton négy részre tagolva, „intézményenként” ismerhetik meg a látogatók az üldözők és üldözöttek sorsát. Dokumentumok és enteriőrök mutatják be a rendszer elvi működését biztosító MSZMP-t, mely meghatározta, valamint az Állami Egyházügyi Hivatalt, amely megvalósította a kommunista egyházpolitika célját, hogy az egyházak autonómiáját és munkaterületét a lehető legszűkebb térre szorítsa. Emellett láthatjuk, mi történt azokkal a papokkal, szerzetesekkel, akik nem voltak hajlandók tudomásul venni az állam által megszabott vallásszabadság szűkös kereteit. Beszervezés, megfigyelés, titkos nyomozások, akták és „ügyek” kreálása mind az egyház bomlasztását, a bizalom rombolását, az egyházi munka ellehetetlenítését szolgálta. Az üldözöttekre a kiállításon az „áldozatok fala” emlékeztet. A bebörtönzött egyházi emberek arca villan fel a képernyőn. A kiállítás emellett emléket állít azoknak is, akiket más módszerekkel tett tönkre a Kádár-rendszer diktatúrája: emigrációba kényszerítve, munkától, hivatástól, egzisztenciától megfosztva vagy lelkileg és szellemileg megtörve kellett hitükért szenvedniük.

(A kiállítás június 30-ig, vasárnap kivételével naponta 14-18 óra között tekinthető meg a VIII. kerület, Horánszky utca 20. szám alatt.)

 

Szólj hozzá!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .