A szolidaritás a munka világában

„A mai világban sokan úgy vélik, az egyház gyengül, s el fog tűnni. Mi hisszük, hogy az egyház kimeríthetetlen isteni tartalékkal rendelkezik, s nekünk az a hivatásunk, hogy gyümölcsöt teremjünk. Hitünk megerősít abban, hogy az egyház erős és virágzik” – mondta szentbeszédében Mohos Gábor, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia titkára. Franciaországban száztizenkét éves múltra tekint vissza a katolikus vasutasok egyesülete. Ehhez belga, spanyol, olasz, később német és osztrák társaik csatlakoztak. A rendszerváltás lehetővé tette, hogy a szocialista országok is belépjenek a mozgalomba, amelynek 1991-től francia segítséggel a lengyel, a magyar, a szlovák és a fehérorosz vasutasok is tagjai lettek. Takács Nándor akkori székesfehérvári püspök jóváhagyásával kezdődött meg a magyarországi szervezés, majd 2000. január 29-én Paskai László bíboros támogatásával, tíz emberrel megalakult a Magyar Katolikus Vasutasok Egyesülete. Célja: a vasutas társadalomban Isten Örömhírét terjeszteni, valamint kiemelt helyen szerepel a Mária-tisztelet, a kétévenkénti lourdes-i és az évenkénti czestochowai zarándoklat. Minden évben felkeresnek egy-egy magyarországi Mária-kegyhelyet, s lelki napot tartanak – mondta Pásztóy Katalin, az egyesület elnöke. A háromévente megrendezett kongresszusnak először ad helyet Budapest. „Tartjuk a kapcsolatot a határon túliakkal, voltunk Kárpátalján rendszeresen elzarándokolunk a csíksomlyói búcsúra. Három erdélyi vasutas barátunk ugyancsak csatlakozott az egyesülethez, melynek egyébként Magyarországon hetvenhét tagja van. Az egyesület lelki vezetője Varga Miklós Péter, a tisztviselőtelepi Magyarok Nagyasszonya-templom plébánosa” – tájékoztatott Pásztóy Katalin. A kongresszusi előadások után a találkozó vendégei meglátogatták a Parlamentet, a győri és a pannonhalmi apátságot, az esztergomi bazilikát, megtekintették a Vasúttörténeti Parkot, s felkeresték Gödöllőt, illetve a máriabesnyői kegyhelyet.

Szólj hozzá!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .