Szent János apostol, „a teológus”

Görögkatolikus lelkiség

Szent János apostol és evangélistát egyházunk a „teológus” díszítő jelzővel tiszteli, mivel „megtanított minket a Szentháromság igaz dicsőítésére” (vecsernyei himnusz). „Dicsőség az Atyának és Fiúnak és Szentléleknek…” – a hódolat szavai újra meg újra ismétlődnek az imádkozó ember ajkán.

Modern szent a XVII. században

Páli Szent Vince

Még a XX. század spirituális irodalma is hajlamos volt arra, hogy kegyes történetekkel leplezze el a szentek arcát. Igaza van annak a hagiográfusnak, aki azt írja, hogy „a hagyomány többnyire tipizál, egyetlen jellemző vonást ragad meg és emel ki, azt az egyet nagyítja föl a többiek rovására, és ezzel megfosztja hősét az élet gazdagságától”.

Mi változzon az egyházban?

A Biblia üzenete

A vasárnapi evangéliumban Jézusnak a két fiúról szóló példabeszédét halljuk (Mt 21,28–30). Az apa kérésére az első fiú nemet mond, de aztán megbánja, és mégis kívánságának megfelelően cselekszik. A második fiú azonnal egy büszke igent mond, de aztán mégsem teljesíti az apa kérését. A példabeszéd üzenete világos: nem a nagy szavak, hanem a tettek számítanak.

Jóval több felajánlás

Soha nem támogatták még annyian a Magyar Katolikus Egyház munkáját adójuk egy százalékával, mint az idén tavasszal. Az adóhivatal augusztus 19-éig 601 695 érvényes rendelkező nyilatkozatot dolgozott fel, amelyekben az adózók a katolikus egyházat jelölték meg kedvezményezettként.

Imádság a békéért Münchenben

Bound to live together (a közös élet kötelékében) – a münchen–freisingi érsekség és a Sant’Egidio közösség szeptember 11. és 13. között e mottóval rendezte meg az Emberek és vallások mozgalom idei találkozóját.

„Vajon mivel végződhet a történet?”

Az elmúlt napokban hazánk vendége volt az egyik legnépszerűbb mai orosz író, Ljudmila Ulickaja. A kortárs világirodalom közvetlen élvonalába tartozó szerző a Pécsi Íróprogram keretében látogatott el hozzánk.

Magyar Kurír - Új Ember
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.