Az összetartozás jele

A tavasz végi eseményen közel kétmillió forint adomány gyűlt össze, melyet ez alkalommal a kovásznai Apor Vilmos Ház javára ajánlottak fel. Az összeg ünnepélyes átadására november 10-én, a győri hittudományi főiskola dísztermében került sor.
Böjte Csaba köszönő szavaiban hangsúlyozta: a segítségből az anyagi támogatáson túl élet is fakad, hiszen tavaly például Pápai Lajos engedélyével huszonegy erdélyi településre vihették el
Szent László ereklyéjét. Tervezik, hogy az összetartozás jeleként jövő tavasszal Boldog Apor Vilmos ereklyéjét viszik szülőföldjére a Székelyföldre. Csaba testvér rámutatott: ez is összekötő kapocs a magyarok közt, hiszen Boldog Apor Vilmos az első kanonizált székely. Testvér a testvérrel találkozik ilyenkor.

A köszönő szavak után jelentették be, hogy a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium ugyancsak a kovásznai háznak ötszázezer forintot adott a tetőrész beépítésére.

A Győrött, november 10-én tartott sajtótájékoztatón adták át a Győri egyházmegyei családi napon adományként gyűjtött egymillió forintot a városban működő Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Intézmény igazgatójának. A sérült gyerekek, szüleik és az intézetben dolgozók nevében köszönte meg a győriek adakozó segítségét Borsfai László. Mint mondta, örül, hogy csendes, odaadó munkájukat sokan észrevették, azt elismerik. Hozzátette: a családok évében különösen fontos azokra a családokra gondolni, akiket Isten különösen nagy kereszttel áldott meg. Támogatás nélkül sokszor ezt nem bírják viselni. Ebben segít az intézmény, ebben segítettek az adakozó győriek.

 


 

Szólj hozzá!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .