Lakitelek filmes közössége

A Lakiteleki Népfőiskola, a Szent István Egyetem és a Dunaversitas Egyesület 12. alkalommal hirdette meg a Kistérségi és Kisközösségi Televíziók Filmszemléjét. Az idei, Lakatos Vince filmrendező emlékére tartott szemlének a Lakiteleki Népfőiskola adott otthont.

Több mint családi nap…

A Hegyvidéki Önkormányzat november 19-én, szombaton családi napot rendezett a kerületi egyházak és a MOM Kulturális Központ szervezésében, Jövőnk záloga a család címmel. Az egész napos rendezvényen minden korosztály megtalálhatta a számára érdekes programokat.

Az őszi Hortobágyon

Egy benzinkútnál kellett találkoznunk Andris fiamékkal, de mivel mi Fábián Attilával és Leventével korábban érkeztünk, alkalmam volt kicsit körülnézni. Az első hang, amit meghallottam, egy búbos pacsirta hívogatója volt; párjával együtt a füves részen szaladgáltak.

Programpont

 Pilinszky János születésének kilencvenedik évfordulója alkalmából november 29-én, 17 órai kezdettel lapunk két munkatársa, Zsille Gábor költő, szerkesztő és Ács József költő tart előadást Pilinszky életművéről, különös tekintettel az Új Ember hetilapban megjelent írásaira. A Bajza Olvasókör keretében rendezett, oldott légkörű estnek a Magyar Írószövetség székházában működő Ex Libris könyvtár ad otthont (Budapest VI., Bajza utca 18.). A belépés díjtalan.

Nem ismert tartomány

Én nem vagyok természettől bátor. Háromszor ugrottam neki, hogy megírjam Pilinszkyt és Oklahomát. Először Oklahomából jövet, 1978-ban, másodszor 1992-ben, amikor Csokits János Pilinszky Nyugaton című könyve megjelent, a költő leveleivel, s az 1978. november 21-i keltezésű levélben ezzel a mondattal: „…egyik megrázkódtatás a másik után ért…”, és harmadszor a napokban, és hiába, és hiába. Eljutok valameddig, Madame Mandelstamig, abbahagyom.    

Fölszáll a sütőtök meleg illata

Ezen a novemberi napon a Dunántúlra leszáll a köd. Minél délebbre haladunk, annál sűrűbbé válik a fehér tenger. A fák még megmutatják őszi színgazdagságukat, másutt már átlátható, csupasz az erdő. De így is nyilvánvaló: gyönyörű tájon járunk. Zselici dombok. Az aszfaltutak egyre szűkülnek, tájvédelmi körzet, jelzik itt is, ott is a táblák, majd rátérünk a kavicsos erdei útra, s néhány kilométer után megállunk Visnyeszéplakon.

Eligazodni az életben

Családi életre nevelés az iskolában

Évek óta halljuk: baj van a családokkal, baj van a családokban. Egymást érik a tanulmányok, a konferenciák, amelyek hatására is sokakban megfogalmazódott már: valamit tenni kell. De kiknek? És hogyan?