Szent Pál apostol megtérése Január 25.

A hét szentje

Könyörtelen keresztényüldözőből lett Krisztus követője a damaszkuszi úton. „Pál fordulására” már a VII. században külön ünneppel emlékeztek meg Galliában. Ez az egyik legjelentősebb megtérés az egyház kétezer éves történetében.

A megkezdett örök élet (Mk 1,14–20)

A Biblia üzenete

Evangéliuma elején Márk rögtön Jézus üzenetének lényegére irányítja a figyelmet: Krisztus személyében elérkezett Isten országa, uralma (baszileia). Ő maga az Isten országa, autobaszileia, ahogy a III. századi egyházatya, Órigenész mondta. Hinnünk kell, és meg kell térnünk, hogy beléphessünk az országba, hogy Krisztus társai lehessünk.

A megbékélés ikonjai

Történelmi tény: Magyarország a kereszténység felvétele után még évszázadokig nem döntött arról, hogy a keleti vagy a nyugati kereszténységhez csatlakozik-e. Az 1054-es szakadás óta beszélünk római katolikus és keleti vagy ortodox egyházról, azzal együtt, hogy teológiai, szentségi szempontból igen szoros a kapcsolatuk. Keleten önálló, úgynevezett autokefál egyházak működnek, élükön a pátriárkával.

Gyermekekért-díjas a székesfehérvári püspökség

A Székesfehérvári püspökség tavaly decemberi adventi jótékonysági vásárán hárommillió forint gyűlt össze. Az összeget január 12-én adták át az érintetteknek. A jótékonysági vásár célkitűzése az volt, hogy a fogyatékkal élőket segítő civil szervezeteket és a rászoruló családokat, valamint az autizmus spektrumzavarral élő embereket és családjaikat támogassák.

„Nem tér vissza üresen…”

Vallomás a megtérésről

„Komolyan azt gondoljátok, hogy Angliában én is egy ilyen dologba keveredtem bele?” – kérdeztem szüleimet, miután leültettek, és megnézettek velem egy öngyilkos szektákról szóló dokumentumfilmet. A döbbent csöndbe és a ránk telepedett sötétbe egy szó hasított bele: „Igen.”

Osztályzatok tükrében

Felkészülő

A legtöbb iskolában ilyenkor kapják meg a diákok félévi bizonyítványukat. A családokban – főleg kisebb gyermekek esetében – fontos esemény ez az értékelés, és jó alkalom a dicséretre vagy éppen az elmarasztalásra, a további tanulási stratégiák megbeszélésére.

Téli veszélyek

Felkészülő

Ha tél, akkor nátha. A „megfázás” jellegzetesen a hideg időszak betegsége. Nyálkahártyáinkon, amelyek légutainkat is fedik, folyamatosan jelen vannak kórokozó mikrobák, amelyek az immunrendszerrel küzdenek, és így rendesen egyensúlyi állapot jön létre.