Egy észak-olaszországi kirándulás alkalmával vonzó kulturális célpont lehet Rovigo. A Padovától délre található kisváros központjában, az egykori városfalak gyűrűjében áll egyik legfontosabb látnivalója, a Palazzo Roverella, amely építtetőjéről, Bartolomeo Roverella bíborosról kapta a nevét. A palota építése 1474-ben kezdődött, ám a megrendelő hirtelen halála miatt a munkálatok néhány évvel később leálltak.
Neve és hangja a zenekedvelők számára már régóta ismerősen cseng. Mindössze tizennyolc éves volt, amikor megkapta A Népművészet Ifjú Mestere címet. Az autentikus népzene világán kívül is tett számos izgalmas és bátor kirándulást. Három évig volt tagja az elektronikus hangzást folkkal ötvöző Anima Sound System együttesnek, majd a Vándor Vokállal bejárta Európát, és énekese volt a világzenét játszó Makámnak. Jelenleg leginkább saját formációjával, az EtNoéval koncertezik. De énekel középkori latin himnuszokat is a Sator Quartettel. Szólóalbumai közül a legutóbbit, a Csintekerintőt elsősorban gyermekeknek szánta.
Füst szállt fel orrából
és szájából emésztő tűz;
izzó szén gerjedt belőle.
Lehajtotta az eget és leszállt,
és homály volt lábai alatt.
(18. zsoltár)
Ezek a szép, megtöretett kezek –
tudják, felejtik funkcióikat.
Meggyűrődtek a feszes szövetek,
a valószínűtlenül kidagadt
erek, májfoltok alatt látszanak
az ízületek-bogok-szalagok –
romlóban is hibátlan szerkezet.
Ottlik Géza maga vallotta meg, hogy íróként nem volt semmi külön mondanivalója, „csak az emberi létezés és a világ teljes egésze”. Mástól ez fellengzősen hangzana, a Hajnali háztetők szerzője azonban nagyon komolyan gondolta, hogy az írónak nem véleményt kell mondania a világról, hanem ábrázolnia azt, mégpedig eredeti formájában, mielőtt még emberi ítéletekkel belegyömöszölnénk fogalmaink klisérendszerébe.
„Visszakerültél hát Budára, ahol születtél. Ez csoda volt. Megvolt a város; az elviselhetetlen és soha véget nem érő éveket elviselted és véget értek. Az történt, hogy a négy, nem, a negyven – nem: a négyszáz év véget ért, elfogyott. Nehémiás próféta átkot szórt a népére, mert nem tartották észben az Úr csodáit, amiket értük tett. Hát én, Both Benedek, észben tartom. 1926-ot írtunk, csoda volt, alig hihető.”
Salkaházi Sára a magyar boldogok és szentek között az első nő, aki nem királyi vagy nemesi családból származik. Személyisége, tevékenysége, a társadalomban betöltött szerepe nagyon hasonlít ahhoz, amit ma egy nőtől elvárnak, és amit egy nő elvár magától. Példája ezért is áll közel sokakhoz.
Kassán született, 1899. május 11-én. Tanítónői diplomát szerzett. Emellett kitanulta a könyvkötészetet, dolgozott húga kalapüzletében, és felvidéki magyar lapokba írt. Első novelláskötete 1926-ban jelent meg. „Önállóság, cigaretta, kávéház, csavargás a nagyvilágban hajadonfőtt, zsebre dugott kézzel, friss vacsora egy kis kocsmában, cigányzene…” – írta naplójában erről az életszakaszáról.
Görögkatolikus egyházunk minden vecsernyében énekli a 140. zsoltár első két versét, mintegy könyörögve az Úrhoz: „Hallgass meg engem!” Megannyi ember lelki gyötrelme fejeződik ki ebben. Meghallgatja Isten az ember imádságát? Könyörögni, rimánkodni, esdekelni kell Isten előtt, hogy hallgasson meg? Elevenbe vágó kérdés.