A könyvek művészete

Tudomány, szépmesterségek együvé tartoznak a könyvben. Így fejezik ki az ember méltóságát már Gutenberg előtt Alexandria pergamenjei, ókori keletiek, latinok cseréptáblái. Manapság interneten ragyognak a betűk. Betűk. Hát erről van szó: a könyv bármely formában betű és lélek.

Babits
írt verset ezzel a címmel: Könyvek unalma. Vélhetnénk, a költő, a XX. század írómestere beleunt hivatásába. Pedig az ellenkezőjéről van szó. „Ígérő, idegen sereg / friss utak fáklyáinak állván, / fiatalsága hí – / De megvénítik szemeimnek / öröklött napjai.”

Amit unalmasnak tartunk, az nem számít. A kísértés egyféle formája ez, s főleg napjainkban, amikor a kép uralkodik. Valóban unalmas lett a betű? Babits a könyvek öröklött frissességét vallja, a hibát önmagában keresi. Új nemzedékek mindent tűzre hánynának; gondolatot ölő a század, minden ideg-pillanatában üldözi azt, ami kiszabadíthatná unalmából. Mert korunk nem a könyveket, hanem önmagát unja.

„Vén, erőszakos sereg” a könyveké. Üzen az ember asztalánál, ahová mások tolakodnak: érdek, érvényesülés, számítgatás…
Évente könyvhetet, ünnepet hirdetnek, úgy tűnik: sokan vesznek könyveket, de olvasnak-e? „Éjszaka ez testvér! … Szükség van a fényre…” – gondolok ösztönösen egy másik Babits-versre.

Goethe-kép néz rám a falról, alatta lengyel pásztor faragta muzsikás. „Több fényt” – hallom. S a muzsikás rákezdi: „Mindenik embernek a lelkében dal van…”

A könyvek művészete a léleké…