Az Ószövetségben az isteni Bölcsesség hívogatta a nyitott szívű embereket: „Jöjjetek hozzám, egyetek a kenyeremből! (…) Megtalálnak, akik engem keresnek. (…) Hallgassatok rám! (…) Aki engem megtalál, az életet találja meg.” (Péld 8,6. 17. 35; 9,5) Krisztus Isten örök Bölcsessége, aki által alkotta a világot (Jn 1,1–3). Őbenne tárult fel a világmindenség végső értelme, a világ szíve (Jn 1,18).

Krisztus az ószövetségi Bölcsesség szavaihoz hasonlóan hívogatja az embert, hogy merítsen a bölcsesség vizéből, hogy az ő örök bölcsességének ösvényein járjon: „Jöjjetek hozzám mind, akik elfáradtatok, és akik terheket hordoztok! Én felüdítelek titeket! Tanuljatok tőlem!” (Mt 11,28–29)

Katekézis a liturgiáról

A zsolozsmára, a breviárium mondására sokáig úgy tekintettek, mint kifejezetten szerzetesi, papi feladatra. A világ rendjében az egyház imáját ők hordozták, ők jártak közben a világért. Így lett a breviárium mondása a klerikusok és szerzetesek szent kötelessége. Egy középkori szerző így ír a breviáriumról: „Így a pap fegyvere a könyvei, a tengerészé a vitorlák, a kötelek… az asszonyoké pedig a guzsaly.”

Közel harmincezer vértanúról tudunk, akik keresztény hitük miatt haltak meg Kínában. Nemcsak a katolikus, de az ortodox és a protestáns egyházak tagjai közül is sokan adták életüket Jézus Krisztusért.

A XVII. század közepétől a kínai keresztényeket számos alkalommal üldözték. Az első misszionáriusok által alapított fiatal katolikus egyházat a Csing-dinasztia – amely 1644-ben került hatalomra – törvényen kívül helyezte. A kereszténységet a különböző helyi természetvallásokkal együtt „szektáknak és sötét tanoknak” nyilvánították. A legtöbben elmenekültek, de a Krisztus-hit kisebb területeken fennmaradt, elsősorban azoknak a bátor misszionáriusoknak köszönhetően, akik a tilalom ellenére bemerészkedtek a kontinentális Kína területére.

Görögkatolikus egyházunkban megváltásunk drága eszközének, a szent keresztnek kimagasló tiszteletet adunk. Bizalommal fordulunk felé, hogy erejével őrizzen meg bennünket minden rossztól. Tiszteletünk kifejezésre jut nemcsak a liturgikus év nagy ünnepeiben (keresztfelmagasztalás: szeptember 14-én; kereszthódolás: a nagyböjt harmadik vasárnapján; a szent kereszt megjelenése: május 7-én), hanem a hét két napján is. Az egyik ilyen nap a szerda, a másik pedig a péntek. A fő ének – a tropár – mindkét alkalomra ugyanaz. Most ennek az éneknek az utolsó sorára összpontosítjuk a figyelmünket, amely így szól Krisztus Urunkhoz: „Kereszteddel őrizd meg a te népedet.”