Halálos veszélyben az iraki keresztények

Szaúd-Arábia Irakkal közös határán harmincezer katonát sorakoztattak fel, miközben tovább tart az Iraki és Levantei Iszlám Állam (ILIÁ) elnevezésű iszlám mozgalom előretörése. Az iraki hadsereg csapatai meghátráltak, és átengedték a teret az iszlám milíciának. Az ILIÁ vezetői felhívást intéztek a világon élő valamennyi muzulmánhoz, hogy segítsék elő az iszlám birodalom létrejöttét. Az iraki keresztény közösségek így halálos veszélybe kerültek.

Louis Raphaël Sako káld pátriárka tájékoztatta a helyzetről a Vatikáni Rádiót. Az országban káosz uralkodik és a terület felosztásának veszélye fenyeget – mondta a pátriárka. – Kurdisztán már gyakorlatilag autonóm terület, és a szunnita tartományokat a központi kormány nem tudja ellenőrzése alatt tartani. Irak déli része valamivel stabilabb, mert szinte teljes egészében síita ellenőrzés alatt áll. De velünk, keresztényekkel mi lesz? Nem tudhatjuk, mikor fordul válságosra a helyzet. Nagy a valószínűsége, hogy polgárháború tör ki a szunniták és a síiták között. Mindez rendkívül meggyöngítené mindkét felet, és nem lenne más megoldás, mint az ország három részre osztása. „Döbbenetemet és felháborodásomat fejezem ki a nyugati világ önzése és közönye miatt. Felszólítok minden egyházat és püspöki konferenciát, minden keresztényt és valamennyi vallási közösséget, hogy tegyenek valamit, emeljék fel szavukat, és ítéljék el mindazt a szörnyűséget, ami itt történik. Miért félnek attól, hogy kimondják az igazságot?” – hangzik az iraki pátriárka kétségbeesett felhívása.


Shimoun Emil Nona moszuli káld katolikus püspök közölte az AsisNews hírügynökséggel, hogy az ISI terroristái szétverték a püspöki székházat, és megsemmisítették az ott lévő keresztény jelképeket. Ugyanez történt a szír ortodox közösség Szent Efrém-templomával is, jóllehet a közeli mecset imámja figyelmeztetett arra, hogy a vallási helyeket tiszteletben kell tartani.

Az iraki válság megoldására a fegyverek helyett a diplomáciát használjuk – javasolja az Egyesült Államok püspöki konferenciája az ország kormányának. A Iustitia et Pax Bizottság levelet küldött Susan Rice nemzetbiztonsági tanácsadónak, amelyben arra emlékezteti, hogy az USA felelősséggel tartozik az iraki népért.

(KAP)

Szólj hozzá!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .