Óvjuk a lángot

Először 1980-ban tettük meg gyalog az utat Márianosztrára, amikor a II. János Pál pápa szülőhazájában, Lengyelországban sorra kerülő Varsó-Czestochowa zarándoklatra készültünk – ami mintegy kétszázhetven kilométer. Jó ötletnek bizonyult az „edzés”, azóta is minden esztendőben végigjárjuk azt az ösvényt. Már a negyedik évben elértük a háromszázas létszámot, a legtöbb résztvevővel aztán a kilencvenes évek elejére számolhattunk.

Miként viszonyult a korabeli államhatalom a „kezdeményezéshez”
– Engedélyt soha nem kértünk, egyszer sem jelentettük be a hatóságoknak. Viszont mi is megkíséreltük a legkisebb támadási felületet nyújtani, olyan témákat választani, többnyire a Szentatya enciklikáiból, amelyeknek a legkevesebb köze sem volt a napi politikához.

Harminc év távlatából melyik mozzanatra emlékezik a legszívesebben a zarándoklatok sorából?
– Az egyik legmeghatóbb jelenet az volt, amikor nem számolva a nagy részvétellel, nem hoztunk magunkkal elég rózsafüzért, így a részt vevő ifjak spárgából csomóztak maguknak olvasót, hiszen abban az időben nem lehetett mindenhol kegytárgyat kapni, és egyébként is a „vadon” közepén voltunk. Pilisszentkeresztnél az erdőben, aztán egy tisztáson a rózsafüzér imádkozása közben találkoztunk egy nénivel, akinek ez könnyeket csalt a szemébe, nem gondolta volna, hogy fiatalok még ismerik és közösségben el is mondják.

Egy másik alkalommal pedig gyertyát vittünk magunkkal, és hogy el ne fújja a szél, egy kávéspohárba tettük, így óva a lángot. A műanyag pohárra kívülről pedig – az akkoriban még betiltott rendre, a Pilis remetéire, az egyetlen hazai alapítású férfi szerzetesrendre, a pálosokra emlékezve – egy piros keresztet rajzoltunk. Felejthetetlen élmény a sok kis piros kereszt mögött imbolygó láng kígyózása mérföldeken keresztül.

Egy alkalommal a zarándoklat harmadik napján megegyeztünk abban, hogy az utolsó szakaszt a falun keresztül szótlanul, magunkba mélyedve, elmélkedve tesszük meg, éles ellentétben a rendszer hangos jelszavaival. A magunkkal hozott csendet ajánljuk föl a Mindenhatónak azokért, akik Márianosztrán a pálos kolostor melletti börtönben raboskodnak. A szögesdrót mögötti tornyokból a fegyveres őrök megdöbbenve, elgondolkodva nézték, amikor némán bevonultunk, egy hang nélkül letettük a templomkertbe a hátizsákunkat, majd azonnal a templomba mentünk szentmisére.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..