Osztálytábor

Egyszerűnek tűnt ez az elosztás, ám a lányok közül öten együtt akartak lenni, szoba viszont már csak háromágyas volt. A tanári javaslat mit sem számított, a lányok egyezkedni kezdtek, hogyan érvényesíthetnék akaratukat. Körbejárták a fiúkat, cserét kérve, ám senki sem hajlott az alkura. Még bennünket is megszólítottak, hogy mi költözzünk az ő kisebb szobájukba. Ezt nem vállaltuk. A helyzet nagyon csábított arra, hogy hatalmi szóval zárjuk le az ügyet. Kolléganőm viszont úgy ítélte meg, ennek a kérdésnek a megoldását a gyerekekre bízhatjuk. Vártuk, hogyan rendeződik az ügy. Az akaratos lányok végül kompromisszumot kötöttek: hárman, illetve ketten kerültek egy-egy szobába. Estére a nagy szobából leköltözött még egy lány a kétágyasba. Így tanári segítség nélkül szépen elcsitultak az indulatok. A lányok pedig fölfedezték, hogy övék a legjobb szoba, mert az egyik ablakuk egy nagyon szép térre nyílt…

Ha közbeavatkozunk, a gyerekek nem szembesülnek a realitásokkal, indulataikat ránk zúdítják, akik korlátozni akartuk őket. Úgy élik meg, miattunk nem járt sikerrel a tervük. Hatalmi szóval tehát éppen az ellenkezőjét érjük el annak, ami a nevelés lényege: a gyerekeket képessé tenni arra, hogy egy krízishelyzetben a valóságos problémával foglalkozzanak, és ne vigyék át indulataikat másvalakire.

Küzdelmük ajándéka pedig felfedezésük öröme: amit kaptak, ami az övék, az a legszebb szoba.