Máthé György, a szolnoki belvárosi nagytemplom plébánosa áprilisban kereste meg a színházat, hogy segítséget kérjen a Sándor István boldoggá avatásával kapcsolatos ünnepségsorozat méltó megünnepléséhez. Ekkor vetődött fel a színmű gondolata is. A darab megírására Kiss József, a teátrum művészeti vezetője vállalkozott, aki a szalézi szerzetes testvér életrajzából, a róla szóló dokumentumokból és visszaemlékezésekből azt olvasta ki, hogy Sándor István rendkívül szerény, csendes, udvarias ember volt, életében alig lehet rálelni a színpadi drámák alapjául szolgáló konfliktusra, ezért a kihallgatása, a börtönben tanúsított embersége, hősiessége és megrázó tanúságtétele képezi a színdarab vázát. A mély érzelmeket kiváltó mű színpadra állításához kevés szereplőre és csupán néhány díszletre volt szükség.
A közönség a kétfelvonásos műben Sándor István vívódásain, legbensőbb gondolatain keresztül ismerheti meg a kort, amelyben a szerzetes élt és sorsát, amelyből a mai ember is erőt meríthet. A darab kifejezetten stúdiószínpadra íródott, a színészektől komoly művészi beleérző képességet igényel.
Sándor István alakját az előadás során Vándor Attila eleveníti meg. Az előadás érdekessége, hogy több tehetséges helybeli fiatal is szerepet kapott benne.
Az ősbemutatót több rendtársával és munkatársával együtt megtekintette Ábrahám Béla szalézi tartományfőnök, valamint Völner Pál infrastruktúráért felelős államtitkár is.
Fotó: Lengyel Erzsébet
