A keresztény mivoltunk feletti öröm, az, hogy szorosan tartozunk az egyházhoz, Krisztusban vagyunk, a kegyelem révén Istennel vagyunk összekapcsolva, túláradó örömmel töltheti el szívünket. Ez a bennünket teljesen eltöltő öröm hihetetlen erőt és lendületet ad Blaise Pascal írásának: öröm, öröm, öröm, örömkönnyek! Korunk írói közül is hányan vannak, gondolunk például Georges Bernanosra, akik új és új formában magasztalják az alázatosak evangéliumi örömét, mely mindenfelé felcsillan, és Isten csendjéről beszél. Az öröm mindig az emberre és Istenre vetett pillantásból fakad: „Ha szemed ép, egész tested fényes lesz” (Lk 11,34). Gondolunk az emberi személy veleszületett és elidegeníthetetlen tulajdonságára, a jóra irányuló hajlamra, mely mindig az értelem és a szeretet, a megfigyelés és a cselekvés útját követi. Bár mindenki fel tudná fogni testvéreiben a jót és Isten jelenlétét, aki olyan közel van az ember szívéhez.
Nyugtalan fiaink utasítsák vissza bizonyos körök szertelen kritizáló ítélkezését, amely szándékosan bomlasztó célzattal folyik részükről. A keresztény közösségek legyenek – anélkül, hogy eltérnének az igazságtól – otthonai a becsületes és őszinte bizalomnak, ahol mindenki az emberekben és eseményekben található jót figyeli. „A szeretet nem örül a gonoszságnak, örömét az igazság győzelmében leli. Mindent eltűr, mindent elhisz, mindent remél, mindent elvisel” (1Kor 13,6–7).
E szemléletmód kialakítása nemcsak a lélektan feladata, hanem a Szentlélek sajátos gyümölcse. Ez a Lélek, aki teljesen eltöltötte Jézus személyét, azt művelte benne, hogy földi életében lelke nagyon is felfigyelt a mindennapi élet örömeire, szelíddé és határozottá tette a bűnösök új ifjúságra vezetésében, hogy szívvel-lélekkel egészen újjáalakuljanak. Ez a Lélek járta át Szűz Máriát és a szenteket. Ez a Lélek a mi korunkban is sok kereszténynek megadja azt, hogy egyéni élet hivatásukat mindennap örömben élhessék, a kudarcokat és bajokat is legyőző békében és bizakodásban. Pünkösd Lelke ma is vezeti Krisztus számos tanítványát az ima és engesztelés útján, gyermeki örömben, alázatos és örömteli szolgálatban társadalmunk számkivetettjeinek érdekében. Az öröm ugyanis nem képzelhető el adakozás és kiáradás nélkül, minthogy Istenben is minden öröm, mivel minden ajándék.
Az emberek és dolgok ilyen jóindulatú szemlélése, mely a helyesen gondolkodó értelemnek és a Szentléleknek a gyümölcse, nagyon jó továbbtanulási lehetőséget nyer Jézus húsvéti misztériumának ünneplésében. Krisztus Urunk ugyanis szenvedésében, halálában és feltámadásában egybe foglalta az egész emberiség történetét, és magára vállalta bűneik és nyomorúságaik terhét, s megerősítette tökéletesedésére és önmegszentelésére irányuló törekvéseiket. Ezért buzdításunk végső szava felszólítás legyen mindazokhoz, akik keresztény közösségek vezetői és lelki irányítói: sürgessék, hogy a megkereszteltek legyenek hűségesek az Eucharisztia örömteli vasárnapi megünneplésében. Hogyan is lehetne elhanyagolni a találkozást Krisztussal és a lakomán való részvételt, melyet ő készít nekünk! Az Eucharisztiában való részesedés történjék minél méltóbban és minél teljesebb örömben. A keresztre feszített és megdicsőült Krisztus jár tanítványai között, hogy mindenkit meghívjon a feltámadása által lehetségessé vált megújhodásra. Ez az Isten és ember közti szeretetszövetségnek a csúcspontja, a keresztény öröm jele és forrása, és egy állomás az örök ünnep felé vezető úton.
Vezessen benneteket oda az Atya, a Fiú és a Szentlélek, ezt kívánjuk mindnyájatoknak szeretettel adott áldásunkkal.
Kelt Rómában, Szent Péternél, 1975. május 9-én, pápaságunk tizenkettedik évében.
