Európa közösségére gondolva vajon eszünkbe jut-e még többeknek (családoknak, egyháziaknak), hogy a hagyomány a nemzeti törzs jelölése, egyazon üzenettel, más és más formában. Az egyik legfontosabb összegző ősforrás kétségtelenül a Biblia, amely mindenkié, s amely mégiscsak a vén kontinens fölnevelője, gondoljon bárki mást. A szeretet ünnepének környezetében érdemes figyelni azokra a tradíciókra, amelyek gyermekeknek, fiataloknak egyaránt élményt, örömet szerezhetnek, ha fölkészítik őket például egy-egy dramatikus „szent játékra”, minő a betlehemes vagy az ehhez tartozó vízkereszti játék (háromkirály-járás), és persze maga a pásztorjáték. A drámapedagógia manapság a felsőoktatásnak is „tananyaga” külön kurzusokat hirdetnek az érdeklődő hallgatóknak, de maga a tanár is speciális kurzusokon vehet részt, hogy aztán taníthasson. Korábbi időkben nem okozott annyi gondot a teatrumsacrum – a szent színház. Elegendő csupán belenézni a drámatörténeti könyvekbe. Magyarország is gazdag képet ad erről Európának, amint Európa nekünk. Kölcsönös értékekről – felelősségről kell tehát beszélnünk. Ami a szent játékok sorát illeti, újabban nagy érdeklődést vált ki a szentcsaládjárás hagyománya. A már klasszikus szerzőnek mondható Bálint Sándor jegyzi meg, hogy a szálláskeresés (ez a másik neve az iméntinek) „az adventi várakozás megünneplésére” alighanem csak a XX. század elején bontakozott ki, ami nem jelenti azt, hogy korábban ne találkoznánk vele éppen a betlehemes szokásrendben: annak részleteként. Érdemes megemlíteni, hogy a piarista tudós, Holl Béla a XVII. századi eredetű, magyar nyelvű ecsegi betlehemest is így értelmezi, elemzi. Teológiai, nyelvi és jámborsági üzenete van a pasztorációban. A szentcsaládjárás korábban az egyházi naptárban december 18- ára dátumozott ünnepre utal, amely Máriára, a gyermeket hordozó anyára emlékeztet, de ami már nem került „a néptől is számon tartott jeles napok közé”. Az elterjedtsége egy módon magyarázható: lelkipásztorok honosították meg nálunk – osztrák, délnémet mintára, ám a szokás a középkorra mutat: Franciaországra. Mária és József szálláskeresése ismert karácsonyi „történet”, amely „elmondja”, hogy egy kovács nyomorék lánya csodálatos módon meggyógyult, mivel – szülei elutasítása ellenére – megszánta a jegyeseket. A történet nálunk a XIX. század elején ponyvafüzetekkel vált ismertté. Erdélyben a Bő kovács lánya címmel olvasták, énekelték (karácsonyi, adventi időben népdalosok, együttesek most is műsorukra tűzik, például Budai Ilona, Kecskés együttes stb.)
A szálláskeresés országszerte aligha mutat változatokra, mivel nem folklorizálódott, inkább csak megmaradt a ponyvaközlések történeténél – egyazon módon. A szokást kilencedhez kötik, ami azt jelenti: kilenc család összeáll, hogy december 15-étől karácsony estig naponta felváltva a Szent Családot ábrázoló képnek szállást adjanak. E sorok írója Nógrád megyében – televíziós műsor részére karácsonyi filmet készítvén – vett részt az ájtatosságon, gyönyörködött annak bensőséges hangulatában, s az imádságok, énekek őszinte tisztaságát hallva eszébe jutott: a régi történeti értékű szokás az új nemzedékben is felkeltheti a várakozás vágyát, a túllépés minden esendőségen, hogy egyszer meglelje az örök Igazságot, aki titokzatosan lépett a világba – azon az éjszakán.
