Öröklét

Egyre koncentráltabb a fegyelem s a figyelem. A gitáros éneket Rumszauer Miklós atya lélekkel teli, szuggesztív imái törik meg. A hála, a köszönet fohásza száll az égbe, majd rózsafüzért mondunk.

 

A kaposvári főpásztor, Balás Béla veszi át a mikrofont. Amúgy is fátyolos hangja olykor még fátyolosabbnak tűnik, ám szavaiból, egész lényéből öröm árad, hiszen II. János Pál szentelte őt püspökké, akivel többször is találkozott. Felidéződnek azok a mámoros pillanatok is, amikor felszállt a fehér füst, s megtudta a világ, hogy Karol Wojtyła, a lengyel bíboros ülhet Szent Péter trónjára, de magyarországi látogatásai és az ifjúsági világtalálkozó képei is felvillannak.


Balás püspök olyan lebilincselőn mesél a pápáról, hogy szinte mi is részesei vagyunk a találkozóra érkező, hömpölygő tömegnek, és vele együtt éljük át az eseményeket. De látjuk a megtört arcot is, amely a fiatalok üdvrivalgására megfiatalodik. Újra él a tekintet, és áldásra emelkedik a kéz. Mi pedig gondolatban mindannyian ott vagyunk II. János Pál mellett, aki így bátorítja a világot: Ne féljetek!

 

Megpendülnek a gitárhúrok, ismét szól a hálaének. Rásandítok az órámra: kilenc óra harminchét perc. Miklós atya ekkor lehajol, a virágok mellől felemeli a szentatya képét, és felakasztja a fakereszt vízszintes szárára…

 

Örülök, hogy erre az alkalomra valóban egy ház lettünk – mondja zárszóul a püspök, majd áldást oszt.

 

A mécsek tovább égnek, a virrasztók indulnak. Ki haza, hogy megtudja, mi történik a Szent Péter téren, ki pedig a püspökségen, a televízió képernyője előtt kíséri figyelemmel az eseményeket. Ahogy feleségemmel, gyerekeimmel és Pestről érkezett keresztanyámmal hazaérünk, hamarosan bizonyossá válik: II. János Pál pápát magához ölelte a Teremtő.

 

A világegyház földi helytartójának élete kilenc óra harminchét perckor ért véget. Azóta az öröklét boldog lakója.

 

Szólj hozzá!

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.