Őrlángok

Hubert M. Moons szervita generális két külföldi pátert küldött Magyarországra az olasz Paolo Erthler és a flamand Philippe Van Dael személyében, hogy segítsék a rend itteni újjászervezését. Visszakapott egri házukban ismét „hivatalossá" vált a rendi élet… Az idei jubileum azonban szomorú aktualitást hozott, a generális káptalan ugyanis utánpótlás hiányában kénytelen átmenetileg megszüntetni a magyar szervita közösséget. A jelenlegi házfőnököt, a Kanadából érkező Roch Boulanger-t és a rend megbízott hazai képviselőjét, Bogisich Ferencet kérdeztük múltról, jelenről és jövőről.

Roch Boulanger így idézi fel a történéseket: – A magyarországi szerzetesrendek működésének betiltása után, a kommunizmus évtizedei alatt a magyar szerviták igyekeztek összefogni a testvériséget, élni az evangéliumot, és próbáltak kapcsolatot tartani a rendi generálissal. 1987-ben Hubert M. Moons lett a szervita vezető, aki működésének tizenkét éve alatt mindent megtett azért, hogy a testvériség újra szervezett formában tölthesse be feladatát Magyarországon. Ennek eredményeként külföldről érkeztek testvérek, a generális tanács pedig 1998-ban engedélyezte az egri rendház működését, amelyet időközben teljes egészében visszakaptak a szerviták. Hubert atya akkor Fülöp és Pál testvért küldte Egerbe, én nyolc évvel ezelőtt érkeztem. Még élő magyar testvéreink közül Póka Elek, a nyíregyházi nyugdíjas papok házában lakott, nemsokára ő is elhunyt. Amikor Paolo atya visszament Olaszországba, én lettem a házfőnök, befejeztem az általa megkezdett munkát, a rendház felújítását. 2001 októberében a mexikói Ángel M. Ruiz vette át a szerviták vezetését, Hubert atya pedig mint szerzetes hat évre idejött, az egri rendházba. Az utánpótlás kinevelése nem járt sikerrel, új hivatások nem születtek. Idén októberben az egyetemes káptalanon szóba került a magyarországi helyzet. Magyar testvérek hiányában a rend szabályai szerint önálló tartomány nem jöhet létre. Az elmúlt tizennyolc évben egyedülálló módon közvetlenül a generális működtette a magyar rendházat, ő határozta meg az itteni feladatokat. Az új generális ezen a rendkívüli gyakorlaton akart változtatni, és kereste a megoldást: melyik európai vagy más tartomány támogatná a magyarországi szerviták ügyét. De nem sikerült partnert találni, ezért az a határozat született, hogy megszüntetik az itteni közösséget. Hubert atyát visszahívták Olaszországba, Philippe atya és én pedig új feladatokkal előző tartományunkba térünk vissza.

– Egyházmegyés pap vagyok, de eredetileg én is szervita szerzetesnek készültem, csak az adott történelmi helyzetben nem léphettem be a rendi közösségbe – mondja Bogosich Ferenc. – A szerviták 1952 után nem működhettek, lelkiségük azonban jelen volt Magyarországon. A háború előtt felszentelt atyák viszont idősödtek, egyre kevesebben lettek. 1998-ban már csak ketten voltak, és mindketten nyolcvan év felettiek. Az év áprilisában hunyt el a tartományfőnök, Csete M. Ágoston. Vele még azt terveztük, hogy megújítjuk a szerviták budapesti jelenlétét. Kárpótlás útján kapott pénzből vásároltunk egy ingatlant, amelyet a céloknak megfelelően átalakítottunk, de beköltözni már nem tudtunk. A Gerlóczy utcai épületben ma katolikus egyetemisták diákotthona működik. Ágoston atya halála után a rendi generális engem bízott meg a szerviták itthoni képviseletével. Az egri rendházat sikerült teljes egészében visszakapnunk. A magyar rendtartományt újjászervezésének bejelentésére 1998. december 8-án került sor. A külföldről érkező páterek, Paolo és Fülöp megtanultak magyarul. Később Roch atya, majd a rend korábbi általános főnöke, Hubert atya ugyancsak komolyan próbálták megélni a rend lelkiségét Egerben. Karitatív munkát is végeztek, segítették a hajléktalanokat, ebédet adtak a rászorulóknak… Ez idő alatt többen is jelentkeztek felvételre a rendbe, de kiderült: még nem voltak elég érettek a hivatásra.

Mindezek ellenére meglepetésként ért a hír, hogy a generális mindenkit hazarendel, mivel itt nem növekedett a testvérek közössége. Fülöp atya jelenleg még az egri Kisboldogasszony-templom plébánosaként képviseli a szervita lelkiséget. A rend 1689-től van jelen Magyarországon, és sok nehézségen ment már keresztül. II. József rendelkezései megszűnéssel fenyegették a szervitákat. A XX. század elején érkezett olasz atyáknak köszönhetően viszont a megújulás időszaka következett. Shvoy Lajos székesfehérvári püspök a szervitákra bízta a máriaremetei kegyhelyet, majd Makkosmáriát is; országszerte fiúotthonaik nyíltak, bekapcsolódtak az elesettek istápolásába… Bízom benne, hogy most is csak „pillanatnyi” megtorpanásról van szó. A Szervita Rend Hét Szent Alapítója egykor a Fájdalmas Anya tiszteletére, a hozzá való ragaszkodás jegyében, az embertársak szolgálatára hívta életre e testvéri közösséget. Ha szükség lesz rájuk biztosan új életet kezdhetnek ismét hazánkban is.

 Egykor, a XIII. század első felében egy firenzei imádkozó közösségből szólította a Boldogságos Szent Szűz a hét fiatalembert, Hét Szent Atyánkat szolgálatára, és lettek a szervita rend alapítói. Ma éppen a szervita atyák munkálkodása révén, egy a hazánkban is jelen lévő imádkozó közösség marad, a szervita világi rend (régebben: szervita harmadrend). Bizalommal folytatjuk imáinkat, kérve a Fájdalmas Szűzanyát, közbenjárásával támogassa kérésünket Szent Fiánál, hogy valóban megújulhasson szolgáinak szolgálata hazánkban, az anyaszentegyház javára, a hívek üdvére. (B.F.)