Holott minden emberben rejlik valamilyen tehetség, mindenki jó valamiben. Csak épp meg kell találnunk, mi is az. Az egyik ember erős, a másik gyors. Akad, akinek észből adatott több, a másik szemfüles és talpraesett, könnyen kivágja magát a kényes helyzetekből. Senkivel sem célszerű összemérni magunkat, hiszen az élet nem verseny. Ha magunkhoz képest elég jók vagyunk, az már biztató jel. A változás képessége ugyancsak az, hiszen minden reggel új eséllyel kezdjük a napot. Ám előbb el kell fogadnunk önmagunkat olyannak, amilyenek vagyunk. A rossz tulajdonságainkkal együtt. Erre figyelmeztet David G. Benner kanadai pszichológus is: „Merő illúzió azt gondolni, hogy megismerhetjük önmagunkat, miközben nem veszünk tudomást azokról a vonásainkról, amelyeket szívünk szerint letagadnánk. A valóságon csak akkor változtathatunk, ha előbb magunkhoz öleltük. Mindaddig, amíg nem tudjuk úgy elfogadni magunkat, ahogyan Isten – tehát teljesen és feltétel nélkül –, csupán felületes önismeretre tehetünk szert.”
Igazi önmagunkat akkor találjuk meg, ha Istent keressük. A szerző arra figyelmeztet, hogy „a hivatás – bár mindig cselekvéssel is jár – jóval többet jelent annál, hogy mivel »foglalkozunk«. Azt jelenti, hogy Krisztus arcát kell bemutatnunk a világnak. Erre hív bennünket Isten.” S hogy mindezt megvalósíthassuk, nem árt tisztában lennünk azzal sem, hogy egyediek vagyunk, s egyikünk (lelki) élete sohasem lehet a másik életének másolata. Figyeljünk befelé, hogy fölfedezzük, mi az igazi hivatásunk, mi a valódi életfeladatunk, s közben ne feledjük: „Csak a valódi énünkben találhatunk rá a teljes hitelességre.”
(David G. Benner: Az önismeret ajándéka. Harmat Kiadó, Budapest, 2014. A könyv megvásárolható az Új Ember könyvesboltjában.)
