Ádám a földről fölkelve szintén nyújtja karját Teremtője felé, de mennyivel másképp: a kisgyermekek bátortalan, gyakorlatlan legelső mozdulatával. A két alak ujjai éppen nem érnek össze – ott feszül abban a pici szünetben a mindenség, Ég és Föld áthidalhatatlansága. Mégis egészen közvetlennek érezzük a kapcsolatot a két lény között, tekintetük összeforrásában. Egyiké az elszánt, határozott pillantás angyalok figyelmétől övezve; a másiké a reménykedő, a teljes bizalmat sugárzó szem, amely csügg az Egyetlenen, akit legelső képként rögzít magába.
Mintha örök időkbe vetülne a festő látomása – az ember és a Teremtő egymást fizikailag el nem érő, ugyanakkor szétszakíthatatlan kapcsolata ez. Ez első képünk életre szólításunkkor – ez, ahova visszatalálhatunk magunkban, mint legbiztosabb pontra. Minden más bizonytalan, kik is vagyunk, milyen célra születtünk elő a semmiből? Ha belefeledkezünk abba a pici szünetbe a két ujj között, zuhanni kezdünk a végtelen ürességbe, a kétségbeesésbe. Ha viszont az egymás felé irányuló kezek lendületére és az összefonódó tekintetre csodálkozunk, belesimulunk az egyre biztosabbá váló tudatba, hogy bennünk lakik szüntelen a teremtés, s minden emberben az idők végezetéig. Nyújtsuk ki a kezünket, nézzünk a szemébe annak, aki azóta vár erre újra és újra, mióta kigondolt minket. Nyújtsd a kezed! (Lk 6,10) – erre a folytonosan újjászülető és éltető istenkapcsolatra hív a Magyar Katolikus Karizmatikus Megújulás: a XVII. országos találkozó Pécsett, a Lauber Dezső Városi Sportcsarnokban lesz március 29- én 9-től 17 óráig.
(Budapestről induló különbuszra lehet jelentkezni a 0620-5808418-as telefonszámon.)
