Nyaralás, pihenés – gyerekeinkkel együtt

 

Tibor: Ez azt jelentette, hogy utazhattunk volna nélkülük is, de egyszerűen nem akartunk. Mi szerencsére akkor is nagyon jól tudtunk pihenni, kikapcsolódni, ha velünk voltak. Ez nem azt jelenti, hogy minden szülőnek így kellene csinálnia, vagy hogy ezt tartjuk az egyedüli helyes útnak, csak a mi életünkben ez így valósult meg. Mára felnőttek a gyerekeink, és nagy öröm számunkra, hogy még mindig szívesen töltik velünk a szabadidejüket vagy utazgatnak velünk. Pedig megvan a saját közösségük, barátaik, így más programokban is bőven részt vesznek. A huszonkettedik házassági évfordulónkra kaptunk ajándékba gyermekeinktől egy emlékkönyvet, melyben visszaemlékezéseiket kezdték megírni. Ennek írásaiból idéznénk most.


 

Tibor fiunk: „Sok nevetés és szép együtt töltött pillanatok jutnak eszembe a Siófokon eltöltött nyarakról. Szűken vett gyerekkoromnak ez az időszaka, ami megalapozta a továbbiakat. Már akkor is a család és az együtt töltött idő volt a legfontosabb, amit körénk megteremtettetek.”

Ági lányunk: „Köszönöm, hogy mindenhova magatokkal vittetek minket – még külföldre is. Ott van Szicília, Párizs, Schönstatt, és a többi szebbnél szebb hely, ahol együtt voltunk… A többi gyerek alsó tagozatban csak arról mesélt, hogy hová utaznak a szüleik – egyedül. Nagyon nagy dolog, hogy ti nem egyedül utazgattatok, mint a többi szülő, hanem velünk együtt… Ez az, amit tényleg soha nem fogok tudni eléggé megköszönni nektek!”

Krisztina lányunk: „Köszönöm, hogy olyan sok helyre magatokkal vittetek! Emlékszem, körülbelül három-négy éves voltam, és Bibionéban voltunk. Szinte semmire sem emlékszem, de a kismosdókból valami rémlik… Köszönjük, hogy olyan családot »csináltatok«, amely ennyire szeret együtt nyaralni!”

Tibor: Úgy gondoljuk, gyermekeink megnyilvánulásai az együtt töltött szabadidőnkről azt jelzik, megérte vállalnunk, hogy kis családunk mindig együtt utazott. De ez nem csak a nyaralásainkra volt igaz. Amikor még bankban dolgoztam, s ők kicsik voltak, többször adódott az év során, hogy szakmai hétvégére vagy sporthétvégére kellett utaznom. Formabontóan én vittem magammal a családomat is. Az elején nagyon furcsán nézett rám a többi bankvezető vagy más kolléga, de egy idő után megszokták, hogy kicsit csodabogár vagyok ezen a területen.

Ági: Amikor 2000-ben egy milánói nemzetközi konferenciára kaptam meghívást, én is a családommal együtt utaztam oda. Kicsit bonyolultabb volt így, de nagyon szép emlék maradt ez a kaland mindannyiunk számára.

és Hortobágyi Tibor,