Noteszlap: Az országépítő

A színlap arról tanúskodott, hogy az erdélyi író, Kós Károly regényének, Az országépítőnek drámai változatát játsszák. Ki is derült hamarosan, hogy a Vajknak született későbbi István, vagyis az őt alakító színész, Apáthi Imre korántsem magas, talán még egy megszokott középtermetűnél is alacsonyabb. És – tenor hangja van! Mi akkor elsősorban a várbeli Szent István lovas szoborra gondoltunk, Stróbl Alajoséra; meg egy újabbra, amelyet Győr városa köszönhet a zseniális Medgyessy Ferencnek; a hős uralkodóra, aki erővel tekint a világra, kemény kezében tartja a gyeplőt. És lám, a színpad egy esendő, törékeny, egyáltalán nem királyi habitusú figurát állít elénk, beszéltet, cselekedtet. Mégis: hamar a varázsa alá kerültünk. Később hallani és olvasni lehetett, hogy az újabb kutatások amellett szólnak: a hajdani Szent István – akárcsak a népe általában – ilyen termetű lehetett, s nem olyan, mint Szent László lett, aki „fejjel magasb mindenkinél”. A Nemzeti Színház és a színész hitele-igazsága mögött ott állt az író, az igazgató: Németh Antal, a dramaturg: a nagyszerű Szűcs László, és a játékmester, az egészen fiatal Fábri Zoltán, aki akkor még „csak” a színházban gyűjtötte rendezői és díszlettervezői élményeit, majdani remekmívű filmjeihez.

Véletlen? A közelmúlt júliusa hozta a televízió közönsége elé A leányvári boszorkány című 1938-as magyar filmet; benne az egyik főszerepet elragadóan játszó Apáthi Imrével, akinek neve – sajátságosan hiányzott a műsorlapból. Nos, ő az! Aki ugyanakkor, a jubileumi évben, az Eucharisztikus Kongresszus esztendejében, 1938-ban, a Szent István, a magyarok első királya című rövidfilm főszereplője is volt. Újfent a véletlen? A Kossuth rádió most, augusztus 10-től tíz folytatásban ismétli a Kós Károly-regény 1980-ban készült hangjátékváltozatát. És – Kozák András alakítja benne a királyt. Benne, a szintúgy magas hangú színészben, sem volt semmi „királyian fenséges”; színpadon a törékeny-halk Bartók Bélát is alakította… Még néhány hét, és 1884. szeptember 27-ei kapunyitásának százhuszonötödik évfordulóját üli meg Operaházunk. Egy és negyedszázaddal ezelőtt úgy tervezték: az István király című Erkel Ferenc-opera ősbemutatójával ünneplik meg a nagy nemzeti eseményt. De – megváltozott a terv. A Dobsa Lajos I. István című színjátékából, Váradi Antal librettójára készült mű egy későbbi ünnepnap előestéjén, 1885. március 14-én került a közönség elé. Legutóbb 1930. január 7-én adták elő. A zeneszerző az országépítő király szerepét bariton hangra komponálta!

Ugyancsak március tizenötödiki, ünnepi előadáson hangzott föl, 1942-ben az Operaház színpadán az István király című ötképes drámai oratórium, Kókai Rezső alkotása. A címszereplő – Wagner-hőstenorunk hangján szólalt meg! Nemes-szép zene volt; kár, hogy elfelejtették azok, akiknek pedig az a hivatásuk, hogy tudjanak róla. Jaj, hogyan futnak az évek! Az a hajdani gimnazista, aki Az országépítőt a Nemzeti Színházban látta – évtizedekkel később, a rádió megbízásából, részben újraírja a dramaturgiailag is fölfrissített István király-opera szövegkönyvét. A bariton hangú királyt. Emlékezetes napja volt a magyar operajátszás históriájának, hogy 1993. augusztus 20-án este a rádióban hangzott föl a rég nem hallott dalmű; a televíziónézők pedig az István király filmváltozatát láthatták. Magyar operafilmet. Azelőtt sem volt ilyesmire példa, azóta sem: ilyen kettős élményre.

Mindannyiunk Szent István-élménye akkor kezdett elmélyülni, amikor körmeneten először hajthattunk térdet-fejet az elvonuló Szent Jobb előtt – még ha csak messziről láthattuk is, az augusztusi párán át, kissé ellágyuló körvonalakkal. Rá, erre az ezernél is több éve élő kézre gondolunk. Így összegeződik bennünk minden: szobrokkal, festményekkel, színművel, operával, tenor vagy bariton hanggal; így élemedik meg bennünk, szív-közelben, első uralkodónk, a költő szavai szerint „lélekátsütő szemű”, a fiának intelmeket író, az elkopogó élet vége táján országát a Boldogasszonynak fölajánló, a fényködös messzeségbe lépő I. István magyar király, akit 1038-ban bekövetkezett halála után nem sokkal szentjei közé emelt az egyház. És bár valamennyien tudjuk rá a választ, ma is így énekelünk: „Hol vagy, István király?”

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..